Az évtized végéig mindenképpen érdemes lenne a jelenlegi mintegy 330 MW-nyi hazai szélenergia-termelési kapacitást legalább megduplázni. Ez fontos lenne a megújulócélok teljesítéséhez â állítja Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója. A megújulóenergia-hasznosítási cselekvési terv (NCST) további 410 MW kapacitás kiépítését irányozza elő, tehát mindehhez a kormányzati szándék is megvan. A szélenergiának számos előnye van, a többi között nagyon olcsó energiatermelési forma, ugyanakkor a hátrányait sem szabad elhallgatni â vélekedik az igazgató.
A diverzifikáció a kulcsszó a megújulóenergia-hasznosítási cselekvési tervben (NCST) â egy sok elemre építő rendszerben pedig a szélenergiának is van helye â állítja ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója. A megújulóterületen erős, magyar hátterű feltörekvő energetikai társaság első embere úgy látja: ennek jegyében az évtized végéig mindenképpen érdemes lenne a jelenlegi mintegy 330 MW szélenergia-termelési kapacitást legalább megduplázni. âAz NCST-ben felvázolt ambiciózus megújulófejlesztési tervek teljesítéséhez fontos lenne a szélenergiában rejlő lehetőségek kihasználása â hogy ehhez a kormányzati szándék is megvan, mutatja, hogy a cselekvési terv további 410 MW kapacitás telepítését irányozza elő 2020-igâ â hangsúlyozza ifj. Chikán Attila.
Az ALTEO vezérigazgatója szerint a szélenergia az elmúlt időszakban kikerült a fókuszból, pedig ésszerű hasznosítás mellett jóval több az előnye, mint a hátránya. âA szélenergia hosszú távon az egyik legolcsóbb energiaforrás, hiszen az erőművi beruházások â karbantartásban, őrzés-védelemben, távfelügyeletben jelentkező â fix költsége a projektek megtérülését követően gyakorlatilag nulla. Ezáltal a szélenergia hosszabb távon markánsan hozzá tud járulni az energiaár-növekedés tompításáhozâ â húzza alá ifj. Chikán Attila. A vállalatvezető szerint további előny, hogy egy szélerőművet egy esetleges gazdasági ellehetetlenülés esetében sem éri meg leállítani, hiszen a berendezések üzemeltetését a finanszírozó is meg tudja oldani, így a termelés biztonsággal folytatható.
Nem szabad ugyanakkor elhallgatni a szélenergia hátrányait sem â teszi hozzá ifj. Chikán Attila. Így a szélenergia alapvetően nem bír olyan pozitív externáliákkal, mint a kiemelkedő munkahelyteremtés vagy a hazai beszállítói ipar fellendítése, és tény az is, hogy kiegyenlítésre van szükség, igaz, a szakértők körében teljes a konszenzus annak tekintetében, hogy az NCST-ben nevesített további 410 megawattnyi szélenergia-kapacitás technológiailag minden különösebb gond nélkül beilleszthető a magyar villamosenergia-rendszerbe. âMindez világosan megmutatja, hogy nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a szélre nincs szükség, egyszerűen csak ésszerűen kell ezzel az energiafajtával operálniâ â hangsúlyozza az ALTEO vezérigazgatója.
Ifj. Chikán Attila úgy látja, hogy a terület dinamizálásához most a legfontosabb teendő a Magyar Energia Hivatal (MEH) kapacitástenderének kiírása lenne. Mint ismert, jelenleg mintegy 1800 MW-nyi, a MEH-kvótára váró, csak a tervezőasztalon létező szélenergiakapacitás-beruházás rendelkezik a létesítéshez szükséges â környezetvédelmi, építési, hálózatcsatlakozási stb. â engedélyekkel. Ezekben a projektekben voltaképpen csak áll a befektetők pénze, ráadásul az engedélyek lejárnak, megújításuk pedig anyagi erőforrásba és időbe kerül, sürgős lenne tehát pontot tenni ezeknek a függő ügyeknek a végére â hívja fel a figyelmet az ALTEO vezérigazgatója.
Ifj. Chikán Attila szerint természetesen ez nem jelenti azt, hogy egyszeriben 1800 MW-nyi szélerőmű-kapacitás szabadulna rá a támogatási rendszerre. Egyrészt mert a pályázati anyagok elbírálásánál kiemelt szempont lehet a támogatási igény, másrészt mert a szélerőművek már most sem feltétlenül termelnek a támogatott KÁT-mérlegkörbe. âReális alternatívaként jön szóba a széltornyok akár szigetüzemben, akár külföldi igények kielégítésére történő termeléseâ â jegyzi meg ifj. Chikán Attila.
Az ALTEO vezérigazgatója szerint fontos szempont az is, hogy a hazai megújuló-iparág külföldi megítélésén javítani tudjunk. Ehhez egy sikeres széltender nagy előrelépés lenne, hiszen a megújuló alapú energiatermelési technológiák közül a szélenergia területén volt a legnagyobb a befektetői kiábrándulás az elmúlt időszakban. âEgy átlátható és eredményes tender jelentősen javítaná Magyarország megítélését a hazai és nemzetközi befektetői körökben. Ez pedig a jövő megújulóberuházásaihoz elengedhetetlenâ â hangsúlyozza Ifj. Chikán Attila.
Van helye a szélenergiának a Magyarországon