A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói egy olyan úszó reaktor koncepcióját ismertették, amelynek végső hőelnyelője a környező tengervíz lenne, így előzve meg az olyan zónaolvadásos baleseteket, mint ami Fukushimában történhetett.
Az új koncepció a tengeri olajfúrótornyokra hasonlít. A zóna hűtését a legrosszabb esetben a környező tengervíz biztosítaná, így megelőzhető lenne az üzemanyag sérülése, a zóna leolvadása, a radioaktivitás kijutása a környezetbe – írta a NucNet.
Jacopo Buongiorno, az MIT docense szerint egy ilyen reaktort hajógyárban lehetne építeni, a telepítés pedig 10 km-re a partoktól történne, ahol lehorgonyoznák azt. A szárazfölddel tengeralatti kábel biztosítaná a kapcsolatot. A koncepció két jól kidolgozott technológiát ötvözne, a könnyűvizes reaktorokat és a tengeri fúrószigeteket. Buongiorno szerint így minimalizálni lehet a koncepció újdonságából származó kockázatokat.
Az úszó atomerőmű ötlete nem új, de egyik ilyet sem tervezik olyan távolságra a szárazföldtől, hogy könnyedén átvészeljen egy cunamit.
Amennyiben egy ilyen szerkezet a parttól több kilométerre, száz méter mély vízben lenne lehorgonyozva, a szökőár nem tenne benne kárt, és a földrengésnek sem lenne közvetlen hatása. A nyílt tengeren gyakorlatilag lehetetlen lenne a reaktor túlmelegedése, a zóna leolvadása. A blokk üzemidejének végén azt egyszerűen be kellene vontatni egy parti központi üzembe, ahol megtörténne a leszerelés, hasonlóan a haditengerészet anyahajóinak és tengeralattjáróinak reaktoraihoz.
Buongiorno szerint a koncepció építési szempontból is megoldana néhány, az atomerőművek gazdaságosságával kapcsolatos problémát. A hajógyári építés nagyobb fokú sztandardizációt tesz lehetővé, és mivel az egész konstrukció acélból lenne, nem lenne szükség betonra, mely gyakran az építési csúszások, a költségtúllépések fő forrása. Buongiorno szerint a blokkok kapacitására nincs korlát, lehetne kisteljesítményű, 50 MW-os, vagy a mai energetikai blokkokkal azonos kapacitású, 1000 MW-os is.
Újabb tervek úszó atomerőművekre
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói egy olyan úszó reaktor koncepcióját ismertették, amelynek végső hőelnyelője a környező tengervíz lenne, így előzve meg az olyan zónaolvadásos baleseteket, mint ami Fukushimában történhetett.
Az új koncepció a tengeri olajfúrótornyokra hasonlít. A zóna hűtését a legrosszabb esetben a környező tengervíz biztosítaná, így megelőzhető lenne az üzemanyag sérülése, a zóna leolvadása, a radioaktivitás kijutása a környezetbe – írta a NucNet.
Jacopo Buongiorno, az MIT docense szerint egy ilyen reaktort hajógyárban lehetne építeni, a telepítés pedig 10 km-re a partoktól történne, ahol lehorgonyoznák azt. A szárazfölddel tengeralatti kábel biztosítaná a kapcsolatot. A koncepció két jól kidolgozott technológiát ötvözne, a könnyűvizes reaktorokat és a tengeri fúrószigeteket. Buongiorno szerint így minimalizálni lehet a koncepció újdonságából származó kockázatokat.
Az úszó atomerőmű ötlete nem új, de egyik ilyet sem tervezik olyan távolságra a szárazföldtől, hogy könnyedén átvészeljen egy cunamit.
Amennyiben egy ilyen szerkezet a parttól több kilométerre, száz méter mély vízben lenne lehorgonyozva, a szökőár nem tenne benne kárt, és a földrengésnek sem lenne közvetlen hatása. A nyílt tengeren gyakorlatilag lehetetlen lenne a reaktor túlmelegedése, a zóna leolvadása. A blokk üzemidejének végén azt egyszerűen be kellene vontatni egy parti központi üzembe, ahol megtörténne a leszerelés, hasonlóan a haditengerészet anyahajóinak és tengeralattjáróinak reaktoraihoz.
Buongiorno szerint a koncepció építési szempontból is megoldana néhány, az atomerőművek gazdaságosságával kapcsolatos problémát. A hajógyári építés nagyobb fokú sztandardizációt tesz lehetővé, és mivel az egész konstrukció acélból lenne, nem lenne szükség betonra, mely gyakran az építési csúszások, a költségtúllépések fő forrása. Buongiorno szerint a blokkok kapacitására nincs korlát, lehetne kisteljesítményű, 50 MW-os, vagy a mai energetikai blokkokkal azonos kapacitású, 1000 MW-os is.
