close
Új tagja lehet a Déli Áramlatnak, közeleg a Nabucco gázszerződés
Egyéb - Gáz

Új tagja lehet a Déli Áramlatnak, közeleg a Nabucco gázszerződés

Érdekellentét feszül a Bosznai Szerb Köztársaság és a Muszlim-Horvát
Föderáció között, mert mindkettő olyan gázvezeték építésére készül,
amelyben egyeztetnie kellene a szomszédjával, de eltérőek a
szempontjaik. A szerbek a Déli Áramlatra csatlakoznának rá egy évi 1,5
milliárd köbméteres csővel, a horvátok máshol létesítenének
gázvezetéket. Közben a német RWE türkmenisztáni és azeri megállapodást
készít elő a Nabucco gázellátásáról. A cső szerinte 7,9 milliárd euróba
kerül majd, míg a Déli Áramlat 25 milliárdot is felemészthet a
Fekete-tenger alatti szakasz magas költségei miatt.

A Boszniai Szerb Köztársaság is csatlakozik majd a Déli Áramlat gázvezeték beruházáshoz, jelentette be az ország miniszterelnöke. Észak-Bosznia területén egy 480 kilométer hosszú vezetékszakasz épül majd annak a csőnek a leágazásaként, amelyen át orosz gáz érkezik Európába. Kapacitása legfejlebb évi másfél milliárd köbméter lesz. „Már biztosan mondhatom, hogy csatlakozunk a projekthez” – számolt be Milorad Dodik újságíróknak, három napos moszkvai útja után. „A Gazprom azt várja tőlünk, hogy néhány héten, vagy hónapon belül készítsük el beruházásunk megvalósíthatósági tanulmányát, és hagyassuk jóvá a térség érintett országaival” – mondta.

A cső a Száva folyó mentén haladna Banja Lukáig, ott érné el a szerb határt, ahol rácsatlakozna a Déli Áramlatra. Boszniát az 1992-95-es háború után osztották két részre, a Szerb Köztársaságra, és a Muszlim-Horvát Föderációra, amelyeket egy gyenge, szövetségi kormány fog össze. Dodik tájékoztatása szerint az országot elhagyó vezeték a horvátország szakasszal is kapcsolatban lesz majd.

Ugyanakkor Almir Becarevic, a Muszlim-Horvát Föderáció gázelosztó társasága, a BH-Gas általános igazgatója azt mondja, az előbbi projekt nem ígérkezik nyereségesnek, és azt csak politikai megfontolsából tervezik. Nincsenek nagy gázfogyasztók a vezeték tervezett nyomvonala mentén. “Nem egyezünk bele, hogy a föderációba érkező gázvezeték belépési pontja a szerb határon legyen. Alternatív útvonalat keresünk” – jelentette ki Becarevic. A BH-Gas egyébként egy 250 kilométeres vezeték lefektetésére készül, amely Horvátországgal teremtene összeköttetést. Erről a majdani csőről a megvalósíthatósági tanulmány már megállapította, hogy az Európai Unió egyik legnyereségesebb vállalkozása lenne. Finanszírozásába beszállna az EBRD is. A projekt az igazgató szerint azért áll, mert a Boszniai Szerb Köztársaság ellenzi.

Előrelépés lehetőségéről érkezett hír a rivális Nabucco gázvezeték kapcsán is. A németországi RWE társaság közölte, hogy néhány hónapon belül megállapodik Türkmenisztánnal a vezetékbe történő gázszállításról. Azt követően Azerbajdzsánnal is hasonló egyezség születhet. Jeremy Ellis, az RWE üzletfejlesztési igazgatója szerint évi 10 milliárd köbméter gáz várható a csőbe, türkmenisztáni betáplálással. Ismert, hogy az évi 31 milliárd köbméter kapacitású vezeték Európa orosz szállításoktól való függése csökkentését szolgálná. Kaszpi és iraki gázt is hozna földrészünkre, ám kétségtelen versenyhátrányban van a fenti, Déli Áramlathoz képest, utóbbinak ugyanis biztosabbak a gázforrásai.

A Nabucco konzorcium erősen bízik az azeri Sah Deniz 2. projektben. A még feltárás előtt lévő területről 2016-tól évi 13-16 milliárd köbméter gáz várható. Utolsóként Törökország ratifikálta a Nabucco tranzitszerződését, múlt csütörtökön. A Nabucco konzorcium tagja az osztrák OMV, a magyar Mol, a török Botas, a német RWE, a bulgária Bulgargaz és a romániai Transgaz. Ellis szerint a rivális Déli Áramlat lefektetése mintegy 25 milliárd euróba (34 milliárd dollárba) kerülne, a költségeket jelentősen növeli a Fekete-tenger alatti szakasz. A Nabucco kihozható 7,9 milliárdból.