Az Eni nagy lépést tett a klímaváltozás elleni harc felé, mely során egy, a hagyományos tevékenységei és a megújuló energiaforrásokból származó energiákat összekötő, új integrációs modellt hozott létre – áll a cég sajtóközleményében.
A vállalat új megújuló energiatermelő projekteket hoz létre üzemei és működési területei közelében annak érdekében, hogy a lehető legjobban kihasználja a hagyományos tevékenységeit érintő ipari, logisztikai, szerződéses és üzleti együttműködéseket. Ennek köszönhetően modernizáció keretében több magára hagyott ipari terület is új életre kel, ugyanis zéró emissziós energiatermelő üzemeknek adnak majd helyet – olvasható a cég sajtóanyagában.
Ez a kezdeményezés szerves részét képezi az Eni azon stratégiájának, amely a kevesebb szén-dioxid által jellemzett jövő felé vezető energia-átalakítást célozza. Ez nem csak a megújuló energia fellendítésén, hanem a szénhidrogének előállításakor keletkező CO2 emisszió csökkentésén is alapul, melyet a legtisztább fosszilis üzemanyag, a gáz felhasználásának csúcsra járatásával lehet elérni, így az a villamosenergia-termelés elsőszámú forrásává válik.
Olaszországban az Eni a rekultivációs szektorban működő és több mint 4000 hektárnyi területtel rendelkező Syndial-lal dolgozik együtt a jövőben, amely fő profilja a rekultivált ipari területek fejlesztése. A Progetto Italia elnevezésű projekt a tervek szerint nagyszabású befektetésekkel segíti majd a zéró emissziós energia termelését, és egyben célja, hogy az áramtermelés 2022-re elérje a 220 megawattot. A Progetto Italia ezen kívül évi 180 ezer tonnával fogja csökkenteni a CO2 emissziót – írja közleménbyében az ENI.
Az új üzleti modell â amelyet az Eni már 2013-ban tesztelt Gela-ban â különösen hatékony igazgatási szempontból is: az Eni gáztüzelésű erőműveinek rugalmasságát kihasználva a vállalat képes lesz optimalizálni energiaellátását, amelynek köszönhetően nem okoz majd problémát a megújuló energiaforrások ingadozó kínálata. Így életbe lép a gáz és a megújulók közti kapcsolat Olaszországban, amellyel megnyílik a külföldi terjeszkedés lehetősége is.
Az Eni tervei szerint 2017-re Pakisztánban és Egyiptomban is napenergia üzemeket létesít, melyek működése során a termelt energia a helyi országos hálózaton és a közeli gázmezőkön kerülne felhasználásra. Az Eni fontosnak tartja azt a célkitűzést, miszerint a globális hőmérséklet emelkedése nem haladhatja meg a 2 Celsius fokot, ezért a vállalat az új projektekkel jelentősen támogatja az alacsonyabb széndioxid tartalmú jövő felé vezető folyamatot.
Új struktúra az ENI-nél a kibocsátáscsökkentés érdekében