Megváltozozz a világ, ezért új stratégiára van szükség, számos új terület megjelent, amellyel az MVm nem foglalkozott, ha ez nem változik lemaradók leszünk ezekkel a szavakkal kezdte nemsokkal ez előtt Csiba Péter, az MVM elnök-vezérigazgatója a társaság új stratégiájának ismertetését a cég sajtótájékoztatóján. A cél, hogy az MVM regionálisan is versenyképes, innovatív, jövőorientált, a fenntarthatóságot és a biztonságot szolgál társaság kíván lenni a jövőben. Gazdasági oldalon nagyon határozott cél, hogy 2020-ig megduplázza üzemi eredményét a csoport, ami 200 milliárd forint körüli EBITDA-t jelent.
A csoportszintű EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) több mint 107 milliárd forint volt, 4,2 milliárddal több az előző évinél.
Új, középtávú stratégiájában a csoport célul tűzte ki, hogy 2020-ra megduplázza az EBITDA értékét – közölte Csiba Péter, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A stratégiában kiemelt cél a csoport megjelenése új piacokon, a regionális szerepvállalás növelése, a szolgáltatások, valamint a megújuló forrásokon alapuló energiatermelés bővítése – ismertette. Ugyancsak kiemelt szerepet kap a hazai innováció támogatása, a hosszú távú energiaellátás biztonsága, a versenyképesség további növelése és az ügyfélorientált működés – tette hozzá.
Csiba Péter hangsúlyozta, az MVM azt tűzte ki célul, hogy olcsó, fenntartható módon megfizethető energiát biztosítson a magyar fogyasztóknak, eközben a társaság fontos régiós szereplővé válik.
Kiemelte, hogy lépést kell tartaniuk az új versenytársakkal, olyan területeken kell szolgáltatásokat nyújtaniuk, amelyekkel eddig az MVM-csoport nem foglalkozott.
Úgy fogalmazott: Magyarország energiabiztonsága alapvetően az MVM kezében van, szeretnének minden lépést megtenni annak érdekében, hogy az ellátásbiztonság a jelenlegi, vagy még magasabb szinten legyen. Aktívan részt kívánnak venni minden olyan energiabiztonsági koncepció kialakításában, amit nagyrészt az MVM-nek kell végrehajtani – tette hozzá.
Csiba Péter kitért arra is, hogy az energiaszektorban esnek a termékek árai, a hatékony növekedéshez meg kell keresni a társaságcsoport racionalizálási lehetőségeit, és lehetőség szerint olcsóbban kell szolgáltatni.
Az MVM-csoporton belül vannak szolgáltatók, amelyek a külső piacokon is megfelelnek és már megjelentek külföldi országokban; tovább keresik ezeket a lehetőségeket – közölte az elnök-vezérigazgató.
Elmondta azt is, támogatni szeretnék azokat a fejlesztéseket elsősorban az energetika területén, amelyeket piacra lehet segíteni.
Kóbor György, az MVM Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta, a társaságcsoport tavaly 60 milliárd forintot fordított fejlesztésekre, és összesen 120 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe különböző díjak és adónemek formájában.
Kérdésre válaszolva Csiba Péter közölte: ha születik tulajdonosi döntés, készek más cégek felvásárlására, de konkrétan még nincs lépés ebben az ügyben.
Új stratégiát hirdetett az MVM