A spanyol nukleáris ipar üdvözölte a miniszteri rendelet módosítását, amely szerint a Burgos tartományban lévő Santa María de GaroĂąa atomerőmű 2013 után is üzemelhet. A Foro Nuclear ipari tömörülés kijelentette, a döntés âhelyes és racionálisâ volt.
Az erőművet üzemeltető Nuclenor üdvözölte a döntést, és bejelentette, hogy kérni fogja az üzemeltetési engedély 2019-ig történő meghosszabbítását. Ezt a kérelmet 2012. szeptember 6-ig kell benyújtani a nukleáris hatóságnak (Consejo de Seguridad Nuclear â CSN), és ezt követően a hatóságnak azt jóvá kell hagynia.
Az előző, szocialista vezetésű kormány 2009 júliusában négy évre korlátozta a GaroĂąa üzemeltetését, ez 2013-ban járna le. A kormány annak ellenére döntött így, hogy a CSN kijelentette, a 446 megawatt teljesítményű forralóvizes reaktor biztonságosan üzemeltethető legalább 2019-ig, feltéve, hogy a Nuclenor végrehajtja a szükséges átalakításokat.
A Foro Nuclear akkor úgy vélte, a kormány kizárólag ideológiai szempontok alapján döntött, figyelmen kívül hagyva a CSN ajánlásait. A 2011 decembere óta miniszterelnök konzervatív Mariano Rajoy a választási kampány során kijelentette, ő felülvizsgálná a döntést, ha az erőmű 2013 után is biztonságosan üzemeltethető.
A Foro Nuclear 2012. július 3-án közölte, a Fukushima-Daiichi atomerőmű balesetét követően a spanyolországi atomerőművekben elvégzett stressz tesztek megerősítették, a GaroĂąa rendelkezik a szükséges biztonsági tartalékokkal.
âA miniszteri rendelet módosítása racionális és műszaki alapokon nyugszik, és helyénvaló, hogy a GaroĂąa tovább üzemelhessenâ, jelentette ki a Foro Nuclear.
Spanyolországban nincs korlát az atomerőművek üzemidejére, tíz éves időszakokra adnak üzemeltetési engedélyt. Spanyolországban nyolc atomerőmű üzemel, a GaroĂąa 1971 óta termel villamos energiát.
Tovább üzemelhet a Garona atomerőmű