close
Tovább kutatnak a makói gázmezőn
Egyéb - Gáz - Olaj

Tovább kutatnak a makói gázmezőn

Több mélyfúrásból és kútvizsgálatból álló programot indít Délkelet-Magyarországon júniustól a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. – jelentette be Bada Gábor, a cég kutatási igazgatója pénteken Hódmezővásárhelyen.

Az új fúrások a Makó-árok felső rétegeire, az úgynevezett algyői formációra koncentrálnak, ahol a feltételezések szerint 2500-3000 méteres mélységben részben vagy egészben gázzal telített homokkőtestek találhatók – mondta a geológus a programról rendezett közmeghallgatáson. Az első, Hódmezővásárhelytől 10-12 kilométerre kelet-északkeletre található Kútvölgy-1-es jelű kút mélyítését június 6-án kezdik el, a munka várhatóan bő egy hónapig tart majd – közölte a szakember.

A következő időszakban három kutat terveznek lefúrni az algyői formáció feltérképezésére, és amennyiben a kutatás sikerre vezet, mezőfejlesztést indítanak, ez további kutak mélyítését jelenti – tudatta Bada Gábor. A programban a TXM Kft. partnere a szerb olajipari társaság – 57 százalékban az orosz Gazprom-csoport tulajdonában álló – NIS – közölte a szakember.

A kutatási igazgató kifejtette, a TXM Kft. kiemelt hangsúlyt fektet a környezetvédelmi szempontok érvényesülésére, tevékenységének szigorú monitorozására. Független elemzőcég vizsgálta meg a makói árok gáz kitermelésének kockázatait. Az ivóvízbázis 6-700 méterig terjed, más – például geotermális – víztestek hasznosítása is legfeljebb 2 kilométer mélységű kutakkal történik. A TXM fúrásai jóval e szint alá mennek, a kutakat pedig többszörös biztonsági rendszer határolja.

Bada Gábor bejelentette, a TXM vállalta, amennyiben szükség lesz rétegrepesztésre, azt adalék- és vegyszermentesen, tiszta vízzel oldják meg, zárt rendszerben, így akadályozva meg a metán légkörbe jutását.

Az igazgató felidézte: a kanadai alapítású – jelenleg dublini, írországi központú -, dél-afrikai és ausztráliai projektekben is érdekelt Falcon Oil and Gas tulajdonában álló TXM Kft. közel egy évtizede kezdett bele a makói árok elnevezésű geológiai formáció nem hagyományos szénhidrogénkincsének kutatásába. A vállalkozás az elmúlt 8-10 évben több mint 300 millió dollár fektetett a munkába.