close
Törékeny egyensúly az árampaicon
Áram

Törékeny egyensúly az árampaicon

Termelő kapacitásokba beruházni a jelenlegi körülméynek között nagy batorságra, vagy gyenge kockázatelemzésre utal Csiba Péter, az MVM elnök-vezérigazagtója szerint. A napi.hu energiakonferenciáján nem sokkal ez előtt beszélt erről.

Az árampiaci környezetet illetően jelezte, hogy csökkenő árakat látunk és a termlés egyre volatilisebb. Meredek ártüskék alakulnak ki az európai piacon, januárban különösen igaz volt ez. Az év elsó hónapjának közepén történelmi csúcsok dőltek meg az igényeket illetően, ami ráadásul együttjárt egyebek mellett a balkáni térségben az alacsony vízszinttel, amit visszafogta a vízenergiatermelést, és több országban, így például Romániában, Bugáriában exportkorlátozást vezettek be. Mindezek a regionális tőzsdei árakban azonnal megjelentek, volt 150 euró körüli megwattonkénti ár – utalt rá Csiba Péter. A villamosenergia rendszer többször közel volt teljesítőképessége határához. Tudni érdemes, hogy a magyar rendszer az elsődleges energiaforrások 80 százalékát és az áramnak is harmadát importból szerzi be.

A tartalékok nyilván felértékelődnek, a nagy kapacitású tárolás megjelenéséig ezekre szükség lesz a rendszereknek az egyensúly fenntartásához. Az MVM-nek, jóval többet kell majd foglalkozni az ellátásbiztonság kérdéseivel, tárolás és termelés oldalon is – jelentette ki Csiba Péter. Hozzátette ki kell dolgozni és minél gyorsabban bevezetni a kapacitásmechanizmusokat, hogy a szükséges tartalékok megépítése a beruházók számára megtérüljenek. Az igényoldali megoldásokra és az ipari tárolásra komoly erőforrásokat kíván az MVM a jövben koncentrálni.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.