close
Tőkét emelhet az E-Star
Egyéb - Távhő

Tőkét emelhet az E-Star

Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 50 millió forintos alaptőke-emelésre adott felhatalmazást az igazgatóságnak – közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A felhatalmazás öt évre szól, és a tőkeemelés legfeljebb 5 millió darab új részvény nyilvános vagy zártkörű forgalomba hozatalával valósulhat meg. A közgyűlés előtt szerepelt 500 millió forintos alaptőke-emelésre szóló felhatalmazás is. Ezt azonban a megjelent részvényesek többségének nem szavazatával elutasították, azzal, hogy a javaslatot az igazgatóságnak meg kell tárgyalnia a kötvénytulajdonosokkal, mielőtt végső döntéshozatalra a közgyűlés elé terjeszti. Az 50 millió forintos alaptőke-emelési javaslattal szemben korábban a társaság intézményi befektető hitelezői fogalmaztak meg 500 millió forintos alaptőke-emelési igényt a kötvénytulajdonosokkal folytatott előzetes egyeztetés során. A közgyűlés elfogadta az E-Star 2011. évi egyedi és konszolidált beszámolóját, valamint a csődeljáráshoz kapcsolódóan a 2012. november végi fordulónappal készített közbenső mérleget. A közbenső mérleg 21,1 milliárd forintos főösszeg és 910,7 millió forint árbevétel mellett 1,78 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget mutat.

Az E-Star december elején jelentette be, hogy csődvédelmet kért, mert nem tudott határidőre eleget tenni a kötvénykibocsátásból származó fizetési kötelezettségeinek. A Fővárosi Törvényszék december 13-án rendelte el a csődeljárást. A társaság február 4-ére csődegyezségi tárgyalást hívott össze. A számos magyarországi, valamint romániai önkormányzat számára hőszolgáltatást végző E-Star részvényei a Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájában forognak. A papírok csütörtök délután 192 forintot értek, árfolyamuk 6 forinttal, 3 százalékkal csökkent az előző napi záróárhoz képest. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 5040, a legalacsonyabb 160 forint volt.