close
Többszáz milliót spórolhat a szegedi egyetem
Egyéb - Hír - Világ - Hír

Többszáz milliót spórolhat a szegedi egyetem

Több mint kétszázmillió forinttal csökkenhet a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) villamosenergia- és földgázszámláinak végösszege ebben a tanévben az előzőhöz képest azáltal, hogy a felsőoktatási intézmény megújította szerződéseit a szolgáltatókkal, a megtakarítás nagyságrendileg a teljes energiaköltség tíz százaléka – közölte az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel.

A közlemény szerint a villamos energiát szolgáltató céggel az egyetemnek 2017 szeptemberéig szerződése volt, a piaci árak csökkenése miatt azonban a fizetendő áramdíj újratárgyalását kezdeményezték. Sikerült is október 1-jével az árat mérsékelni, így a 2016-2017-es tanévben – az SZTE előző évi áramfogyasztásával számolva – várhatóan több mint hatvanmillió forinttal kevesebbet kell fizetnie az intézménynek.

Tavaly húsz intézmény – köztük az SZTE – fogott össze a Semmelweis Egyetem kezdeményezésére annak érdekében, hogy közös közbeszerzéssel csökkentsék az általuk fölhasznált földgáz árát. Idén huszonötre bővült az erre szövetkező intézmények száma. A 2015-ös közbeszerzéssel ellentétben idén a kiírás nem fix árral, hanem tőzsdei árat tartalmazó képlettel történt. Az új ár köbméterenként jelenleg 15 forinttal kedvezőbb a réginél, ám a tőzsdei ár és az euro-forint árfolyam miatt kismértékben változhat. A megtakarítás – az SZTE éves, 7,9 millió köbméternyi gázfogyasztásával számolva – várhatóan bruttó 150,5 millió forint lehet.

A Szegedi Tudományegyetemen, amely a 29. a világ “zöldegyetemi” rangsorában – a legjobb magyarországi intézményként -, az elmúlt években számos beruházás és kezdeményezés indult az energiafogyasztás csökkentésére. A magyarországi felsőoktatási intézmények közül elsőként Szegeden alakítottak ki napelemparkot, az épületek egy részét geotermikus energiával fűtik, a Tanulmányi és Információs Központ fűtését és hűtését pedig részben a szennyvíz “hulladékhőjét” hasznosító hőszivattyús megoldás biztosítja. 2012 óta pedig minden nyáron kéthetes klímaszünetet tartva szabadságra megy az SZTE dolgozóinak jó része, az épületek zömét bezárják, csak az egészségügyi részlegek működnek. Ez az idén 8-10 millió forintos megtakarítást jelentett.