close
Távközlési céget alapít az MVM
Áram - Egyéb - Gáz

Távközlési céget alapít az MVM

A Magyar Villamos Művek Zrt. mostani közgyűlése határozott az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. tevékenységének elindításáról. A közgyűlés döntött arról is, hogy a megfelelő jogi feltételek teljesülése esetén a társaságcsoport megvásárolja az MFB Zrt. tulajdonrészét a Déli Áramlat gázvezeték hazai szakaszának előkészítését végző projekttársaságba – áll a társaság közleményében.

“Az MVM Csoport sikerrel teljesítette egyik kiemelt célkitűzését: működése megfelel a vonatkozó Európai Uniós jogszabályoknak és a piaci normáknak.” – mondta Baji Csaba, a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója. “A közgyűlésen a tulajdonosok képviselői elégedetten nyugtázták az EU 3. energiacsomagjában szereplő előírások alkalmazására tett erőfeszítéseinket, és több olyan fontos döntés is született, amelyek középtávú stratégiánk megvalósítását támogatják. Sikeres, eredményes, regionálisan is meghatározó, integrált nemzeti energetikai társaságcsoporttá kívánunk válni; a fenntartható növekedés érdekében mind inkább ki kívánjuk aknázni az eszközállományunkban rejlő piaci lehetőségeket.” A társaságcsoport önálló leányvállalatot hozott létre részben az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózatot kiváltó Nemzeti Távközlési Gerinchálózat üzemeltetésére és fejlesztésére.

A közgyűlés az újonnan alapított MVM NET Zrt.-ben mintegy 25 milliárd forintos tőkeemelésről is határozott; ennek részeként a jelenleg az MVM Zrt. tulajdonában álló telekommunikációs eszközvagyont apportálhatja. 2012-ben már az MVM NET Zrt. biztosítja a távközlési hálózatot a kormányzati hírközlési tevékenységek konszolidációs feladataihoz, valamint a további kormányzati hálózatok migrációjához és az elektronikus hírközlési gerinchálózat fejlesztéséhez. Az új társaság egyik alapfeladata a MAVIR ZRt. számára a rendszerirányítói feladatok ellátásához szükséges távközlési infrastruktúra szolgáltatása. Határozott a közgyűlés arról is, hogy a társaság vizsgálja meg a Déli Áramlat nemzetközi földgázszállító vezeték magyarországi szakaszának előkészítésében való szerepvállalás lehetőségét. Ennek érdekében a megfelelő jogi feltételek teljesülése esetén az MVM Zrt. tulajdonosi felhatalmazás alapján megvásárolná a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nek a Déli Áramlat Magyarország Zrt.-ben meglévő 50 százalékos részesedését.