close
Tavaly 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés
Friss

Tavaly 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés

Tavaly decemberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, tavalyi év egészét tekintve a termelés volumene 2016-ban 0,9 százalékkal nagyobb volt, mint 2015-ben, amikor 7,4 százalékos volt a kibocsátás növekedése – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Munkanaphatástól megtisztítva tavaly decemberben a termelés 1,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,5 százalékkal emelkedett a tavalyi év utolsó hónapjában. Az elmúlt évben 5 hónapban regisztrálta a termelés növekedését a statisztika, egy hónapban, júliusban az előző havival megegyező volt az ipar teljesítménye és hatszor csökkent az előző hónaphoz viszonyítva.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: decemberben nem történt nagy változás a korábbiakhoz képest. A legnagyobb súlyú ágazatban, a járműgyártásban decemberben is csökkent a termelés. A másik jelentős exportágazatban, a számítógép, elektronikai termékek gyártásában valamivel nagyobb növekedés volt az átlagosnál, de nem tudta kompenzálni az általános stagnálást, illetve a járműgyártás visszaesését.

Az egy évvel korábbihoz képest tavaly öt hónapban – februárban, áprilisban, májusban, augusztusban és novemberben – nőtt az ipari termelés a kiigazítatlan adatok szerint. A legerőteljesebben augusztusban, amikor 10,8 százalékkal emelkedett az ipari kibocsátás az előző év azonos időszakához képest, de májusban is jelentős, 9,1 százalékos volt a növekedés.

A legnagyobb csökkenés a nyers adatok szerint tavaly márciusban volt, amikor 5,6 százalékkal esett vissza a termelés az egy évvel korábbihoz képest.

A munkanappal kiigazított adatok szerint hét hónapban volt növekedés, a legjobban, 4,7 százalékkal áprilisban bővült az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A kibocsátás júliusban stagnált, márciusban, júniusban, szeptemberben és októberben pedig csökkent. A munkanappal kiigazított adatok szerint szeptemberben volt a legnagyobb, 3,7 százalékos a visszaesés.

A 2016 decemberi ipari termelés részletes adatait egy hét múlva, február 14-én adja ki második becslése alapján a KSH