close
Szolnokon nem áll elő a szegedi helyzet
Egyéb - Gáz - Távhő

Szolnokon nem áll elő a szegedi helyzet

Az Alfa-Nova szolnoki távhőellátó rendelkezik a szükséges földgázszerződésekkel, így nem áll fenn olyan helyzet, ami miatt visszavonhatnák a cég tevékenységi engedélyét – közölte a cég ügyvezető igazgatója.

Horváth István elmondta, hogy az Alfa-Nova Kft. új fölgáz-szállítója a fűtési szezon végétől a Kárpát-Gáz Kft., míg április 16-ig a Magyar Földgázkereskedővel (MFGK) áll a cég szerződésben. Az ügyvezető igazgató – a Világgazdaságban megjelent hírre – miszerint a szegedi után a szolnoki, a kiskunfélegyházi és a szekszárdi távhőellátó cég engedélyét is visszavonhatja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – reagálva kijelentette, hogy a működési engedély visszavonását megalapozó eljárás nem folyt és nem is folyik a cég ellen.

Horváth István az MTI kérdésére elmondta: az elmúlt fűtési idényben a középhőmérséklet majdnem két fokkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, ezért 400 ezer köbméterrel, mintegy 10 százalékkal alacsonyabb volt a fűtési földgázfogyasztás. A kedvező időjárás mellett a panelprogramban megvalósult hőszigeteléseknek, a fűtésszabályozás lehetőségének és a takarékosabb fogyasztói szemléletnek is szerep volt a megtakarításban – tette hozzá. A fűtési költségosztók leolvasása és az éves hődíjelszámolások elkészítése után derül ki, hogy egyénileg hány forintot spóroltak meg az emberek az elmúlt fűtési idényben – tette hozzá Horváth István.

Az Alfa-Nova 2013-ban 5 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 1,4 millió forint nyereséggel zárt – tájékoztatott az ügyvezető igazgató. A cég veszteséges volt a 2013-at megelőző években, aminek okát Horváth István a távhőszektort érintő jogszabályi környezet változásában, mint a távhőszolgáltatási díjak befagyasztása és csökkentése, illetve a távhő ártámogatási rendszer átalakításában jelölte meg, de ide sorolta a 2008-as gazdasági válság hatására megnövekvő fogyasztói hátralékokat is. A 2014-es évről még nem tudott tájékoztatást adni, mert az adatok feldolgozása folyamatban van.