Nyolc százalékkal csökkentek az energiaipari befektetések 2015-ben a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) számításai szerint, ez a visszaesés azonban nem vezetett az iparág egészét érintő átalakulások lassulásához. A befruházások átalakítáják az energiarendszert – idézi a The San-Diego Union-Tribune Varró Lászlót, a szervezet vezető közgazdászát, aki a napokban a város egyetemén tartott előadást.
Az energiarendszereket a fejlesztések tartják életben – jelezte Varró. Az IEA jelentéséből kiderül, a beruházások visszaesését alapvetően az olajárak mélyrepülése miatt az olaj és gázipari befektetések visszafogása eredméynezte, a megújuló üzletben a felfutás változatlanul igen markáns. Varró László szerint a megújulók hatása az áramtermelésben újfajta termékekhez és megközelítésekhez vezet. Itt a legnagyobb hatású a zöld források arányának emelkedése, a befektetséek csaknem 90 százaléka, csaknem 300 milliárd dollár, az összes megújuló forrásba fektetett 320 miliárdból itt koncentrálódik – emlékeztetett az interjúban az IEA vezető közgazdásza. Hozzátette, ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a megújulók egyelőre érintetlenül hagyták a közlekedési szektort. Az átalakulás nem egyenletes, komoly asszimetriák látszanak, ugyanakor az elmúlt évtizedben a szél és napenergia termelés globálisan növekedett. Ma már igazán ígéretes történetek látszanak Mexikóban, Peruban, Marokkóban, Dél-Afrikában, olyan országokban, amelyekről öt évvel ez előtt még nem godoltam volna, hogy beszállnak ebbe a versenybe – mondta Varró.
Kaliforniál szólva az IEA vezető közgazdásza jeleztte, hogy a világ azon térségeinek egyikéről van szó, ahol rendkívül diamikusan fejlődnek az alacsony karbonintenzitású megoldások, kiegyenlítve a hagyományos áramtermelési kapacitások leépülését. De – tette hozzá – teljesen más technológiákról van szó, a működtetésük teljesen másfajta szemléletet feltételez rendszer szinten.
Az energiatárolás fejlesztése lehet a megoldás a rendszerszintű kérdésekre. Az IEA jelentése szerint 2015-ben 10 milliárd dolláros nagyságrendű forrás áramlott a tárolási piacra, ugyanakkor ez még mindoig nem elég, hogy a kiesésektől való félelmet érdemben csökkentse a megújulókkal összefüggésben.
Szinte csak a megújulókba áramlik pénz