Gyors emelkedésnek indult az INA horvát olajipari vállalat részvényeinek árfolyama a zágrábi tőzsdén, miután Andrej Plenkovic horvát kormányfő nemrég bejelentette, a horvát állam kivásárolja a Mol magyar olaj- és gázipari vállalat részesedését az INA-ból – számolt be a horvát közszolgálati rádióra hivatkozva a Hirado.hu.
Az INA-részvények árfolyama szombat óta 9,37 százalékkal emelkedett, jelenleg a részvények 3199 kunáért (131 434 forint) forognak, ám mindössze 14 részvényt adtak el a hétvége óta â a horvát kormány vásárlási szándékának bejelentését követően az INA részvényei megfigyelés alatt állnak – olvasható a Hirado.hu beszámolójában.
Mint beszámoltunk róla, horvát kormány azután döntött az INA-részvényeinek visszavásárlásáról, miután értesült arról, hogy a Mol megnyerte a horvát állammal szembeni döntőbírósági eljárást. A kabinet szándékáról értesítette a magyar felet.
A Mol 2013 végén nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID), azt állítva, hogy a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.
A horvát kormány válaszul 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint viszont a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.
Plenkovic elmondta: a genfi döntőbíróság szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között.
Szárnyalnak az INA papírjai a horvát tőzsdén