close
Sikeres nyomáspróba az épülő kínai atomerőműben
Atom - Blog - Egyéb

Sikeres nyomáspróba az épülő kínai atomerőműben

A kínai nukleáris hatóság közölte, sikeres hidrosztatikai próbákat végeztek az épülő Fuqing-2 blokk primerkörén. A tesztek során azt vizsgálták, hogy a primerköri csővezetékek, tartályok, csövek, gőzfejlesztők és szelepek szivárgásmentesek-e, összeszerelésük megfelelő-e. A nyomáspróbák során általában nyomjelzőt, festéket adalékoznak a vízhez, hogy jobban látható legyen az esetleges szivárgás.

Az elvégzett sikeres vizsgálat után a következő lépés a blokk indításának engedélyeztetése.

2014 márciusában megtörtént a blokk konténmentjének sikeres szivárgás- és nyomáspróbája. A kínai tervezésű CPR-1000 típusú blokk építése 2009 júniusában kezdődött, a blokk a tervek szerint 2014 szeptemberétől termelne villamos energiát.

A Fuqing telephelyen négy CPR-1000 blokk épül, valamint további két blokk építését tervezik elkezdeni 2014 végén. Az utóbbi két blokk ACP-1000 típus lesz, szintén kínai fejlesztés.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség adatai szerint Kínában huszonnyolc atomerőművi blokk épül.

Forrás: NucNet