close
Primerenergia: 17 százaléknyi előny a kapcsolt termelőknél
Áram - Egyéb - Szén - Távhő

Primerenergia: 17 százaléknyi előny a kapcsolt termelőknél

2011 első félévében a kapcsolt energiatermelők a jogszabályokban meghatározott szigorú referenciaszámokra alapozva is 17 százalékkal kevesebb földgázt használtak egységnyi áram és hőenergia előállításához, mintha azt külön-külön kellett volna megtermelni. A Magyar Kapcsolt Energia Társaság tagjai körében végzett felmérése alapján a hazai üzemeltetésű gázmotorok a tavalyi évben a rendeletekben szereplő igen szigorú értékekhez mérten átlagosan 17,9 százalékos primerenergia-megtakarítás mellett üzemeltek. Az erőművek esetében ez az érték 17,3 százalék.

A kapcsolt technológia a tavalyi év első félévében is hozta a kötelezőt, a jogszabályi feltételek szerint rögzített szigorú villamos- és kazánhatásfok értékekre vetítve is jelentős földgáz-megtakarítást mutathattak fel a hazai egységek. Ráadásul a hagyományos magyar erőműpark villamos-energia, illetve hőtermelési hatásfoka jelentősen elmarad a vonatkozó jogszabályokban meghatározott referenciaértékektől, amelyre a társaság szakemberei a számításokat elvégezték, ezért a megtakarítás a gyakorlatban még nagyobb.

„A rendeletekben meghatározott értékek 52 százalékos villamos-energia- és 90 százalékos hőenergia-termelési hatásfokra írják elő a számítások elvégzését. Viszont a hazai áramtermelés javát biztosító, hagyományos fosszilis nagyerőművek áramtermelési hatásfokának országos átlaga a gyakorlatban körülbelül 35-37 százalék, míg a hőtermelés esetében 80-85 százalék körül alakul. Ezeket az értékeket figyelembe véve a kapcsolt technológia primerenergia-megtakarítása ezek földgázigényéhez mérten már eléri a 35-38 százalékot” – hívja fel a figyelmet Rudolf Viktor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke.

A megtakarításnak számszerűsíthető környezetvédelmi hatása is van. Minden egyes köbméter megtakarított földgáz több mint 1,7 kilogramm széndioxid kibocsátásától kíméli meg a környezetet. „Amennyiben a teljes hazai kapcsolt erőműi kapacitást optimális kihasználtság mellett lehetne üzemeltetni, éves szinten mintegy 3 millió tonna széndioxidtól is megkímélhetnénk a környezetet. A jelenlegi becslések alapján az egységek éves működési ideje kevesebb lesz az optimálisnál, így a széndioxid-emisszió megtakarítás is körülbelül harmadával kisebb lesz 2012-ben, alig fogja elérni a 2 millió tonnát” – emlékeztet Rudolf Viktor.

A kapcsolt energiatermelés további előnye, hogy optimális üzemeltetés mellett az egységek növelik az ellátásbiztonságot, a földgáz-megtakarítás révén mérséklik az oroszországi földgázimportot, a zömében magyar üzemeltető társaságok fokozzák a hazai gazdaság versenyképességét és a károsanyag-kibocsátás csökkentésével hozzájárulnak a környezeti fenntarthatóság biztosításához.