close
Őszig még egy rezsicsökkentés
Áram - Blog - Egyéb - Gáz

Őszig még egy rezsicsökkentés

Legkésőbb a fűtési szezon kezdetéig minimum tíz százalékkal csökken a gáz és a villamos energia ára – jelentette be Fónagy János pénteken Pécsen.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a kormány elhatározott abban a tekintetben, hogy még 2013 őszén, legkésőbb a fűtési időszak megkezdéséig a villamos energia és a gáz árát további, minimum tíz százalékkal csökkenjen. Erre én megkaptam a kormány utasítását, és végre fogom hajtani.”

A politikus szerint sem az eddigi, sem az elkövetkezendő rezsicsökkentések nem veszélyeztetik Magyarország energiaellátását, mert egyrészt a gáztározókat már korábban állami tulajdonba vette a kormány, másrészt kész a korábban privatizált energiaszolgáltatók részben, vagy egészbeni visszavételére is

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban megjegyezte: a kormány tavaly decemberben, és idén több alkalommal azért döntött a díjak mérséklése mellett, mert a magyar családok jövedelmükhöz viszonyítva korábban kimagaslóan sokat fordítottak rezsire. Hozzátette: a villamos áram, a gáz, a távfűtés, a kommunális, víz és csatorna-, továbbá a kéményseprési díjak csökkentése mellett legutóbb a palackos gáz és a szippantási szolgáltatás díjait mérsékelték.

A lakosság szereti a rezsicsökkentést – ez derül ki az energiainfo.hu által rendelt felmérésből. A rezsicsökkentéssel kapcsolatban, cseppet sem meglepő módon a háztartási fogyasztók 59 százaléka úgy vélte, hogy az állam akkor is kikényszerítheti az alacsonyabb árakat, ha ez a szolgáltatóknak hosszabb távon veszteséget okoz. Ebben a kérdésben nem látszik jelentős különbség pártpreferenciák szerint, a Fidesz szavazóinak 70, a baloldal támogatóinak 55 százaléka gondolkodik így. A kérdés társadalmi támogatottsága azonban nem ennyire egyértelmű, ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy vajon akkor is helyeslik-e a “rezsicsökkentést”, ha a szolgáltatók e miatt beruházásokat kénytelenek elhalasztani. Ez esetben általánosságban már “csak” 49 százalék a helyeslők aránya, viszont 40 százaléknyian egyértelműen ellene vannak. Ezek a számok világosan mutatják, hogy az embereket alapvetően a saját pénztárcájuk érdekli, amikor ilyen kérdésekben állást kell foglalniuk. Érdemes jelezni, hogy a Jobbik és a Fidesz-KDNP szavazói körében ezzel a beruházásokra vonatkozó kitétellel együtt is, egyformán 67 százalék a támogatottsága a “rezsicsökkentésnek”, baloldali pártok szavazói között azonban így már 54 százalékos többségbe kerülnek az ellenzők.

Az Energiainfo elemzéséből kiderül, hogy Magyarországon bár európai viszonylatban nem magasak az energiaköltségek, a bérekhez viszonyítva nagyon alacsonyak.

Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi rádióinterjújában megerősítette, hogy további díjmérséklések lesznek, “de az további küzdelmekkel jár”, ezért fontos, hogy az emberek kinyilvánítsák: akarnak-e újabb rezsicsökkentést. Az Energiainfo-nak egyébként korábban az Elmű vezetése úgy nyilatkozott, hogy a további rezsicsökkentés esetén a cég csődöt jelenthet.