Olcsóbb lett a villamos energia a német/osztrák piacon, az európai spot gázpiacon viszont nem volt jelentősebb ármozgás az elmúlt időszakban. Bebukott a Nabucco gázvezeték és átszervezésekbe kezd a Dunamenti Erőmű. Ez történt eddig a nyáron.
Az európai spot gázpiacokon a nyári időszaknak megfelelően nem mutatkozott jelentős mértékű ármozgás júniusban, így a hónap folyamán jellemzően 0,276 és 0,281 euró/m3 közötti árakon kereskedtek a holland TTF gáztőzsdén â derül ki a KPMG Energetikai Trendfigyelőjéből. A német/osztrák villamosenergia-piacon június első felében árcsökkenés volt megfigyelhető május utolsó napjaihoz képest, ezt követően pedig csak szűk sávban mozgott a kereskedés. Míg május végén 50 euróhoz közel is kereskedtek 1 MWh villamos energiával, addig júniusra a 30-35 euró/MWh-ás szintre csökkent a jellemző kereskedési ár. A hazai szervezett villamosenergia-piacon, a HUPX-en szintén 35 eurós szint körül alakultak a kötések június folyamán, egyes napokon azonban jelentős kiugrás volt tapasztalható, amelynek következtében 70 eurót meghaladó áron is zajlott a kereskedés.
2013. július 1-jétől új elnök került a tavasszal megerősített Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére. A hónap során az is egyértelművé vált, hogy a magyar kormány rezsivágási törekvéseinek részeként a lakosság körében idén ősszel ismét a januárihoz hasonló mértékben csökkenhetnek a vezetékes energiaellátás díjai. Új vezető áll az Országos Atomenergia Hivatal élén is. Nyár végén bányászati koncewssziókat is oszthat majd a kormány, elsősorban szén- és uránbányaszti jogok, illetve földgázkitermelési jogok kerülnek majd az asztalra.
A Dunamenti Erőmű Zrt. a tartósan megváltozott pici körülményekre való tekintettel jelentős átszervezésbe kezd, amelynek részeként a társaság főként a helyi hőigények kielégítését tervezi. A német E.ON arról számolt be június folyamán, hogy felfüggesztené két távhőrendszerre is termelő kombinált ciklusú erőművének a termelését, amely lépés összesen 150 MW-ot vonna ki a hazai villamosenergia-rendszer betáplálási kapacitásából.
A hónap végén az OMV bejelentette, hogy az azerbajdzsáni Shah Deniz II kitermelési konzorcium a Nabucco West gázvezeték-projekttel szemben a Transz-adriai Gázvezeték mellett döntött az Európa számára felkínált évi 10 milliárd köbméter földgáz elszállítására. A döntés jelentős csökkentette a Nabucco gázvezeték megvalósulásának esélyeit.
Június folyamán â akárcsak a többi energiahordozó esetében â, a kőolajnál is főként oldalazás volt megfigyelhető a kereskedésben. A világpiacon leginkább elfogadott Brent-típusú olajjal szűk sávban, hordónként 100 és 105 dollár között kereskedtek. Az észak-amerikai piacot jellemző WTI típusnál enyhe emelkedés volt megfigyelhető, így míg júniusban egy hordó olaj 92 dollár körül mozgott, addig a hónap végére a kereskedési ár felkúszott 98 dollárra, amely elsősorban a nyári szabadságolási idősszakkal, és az ezáltal növekvő kereslettel magyarázható.
Összefoglaló: ez történt az energiapiacon