close
Óriás felvásárlás a tech szektorban
Friss

Óriás felvásárlás a tech szektorban

Mintegy 2,6 milliárd dollárért (754 milliárd forint) felvásárolta a floridai Tech Data Corporation a New York-i székhelyű Avnet Inc. technológiai megoldásokkal foglalkozó üzletágát – közölte a Tech Data hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Tech Data, amely az információtechnológiai (IT) termékek, szolgáltatások egyik legnagyobb nagykereskedelmi forgalmazója a világon, mintegy 100 millió dolláros éves megtakarítást vár a felvásárlástól az első két évben.
Bob Dutkowsky, a Tech Data vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, az egyesüléssel hozzáférést biztosítanak az ügyfeleknek az IT-megoldások végpontok közötti portfóliójához, a beszállítók termékeit pedig még több piacra, így még több ügyfélhez tudják eljuttatni.
A vételárból 2,4 milliárd dollárt készpénzben, a másik részét pedig majdnem 2,8 millió Tech Data részvényből biztosítottak, ami csaknem 7,3 százaléka a vállalat forgalomban lévő részvényeinek – írták. A Tech Data a vételár készpénzes részének egyik felét 1 milliárd dollárnyi államadósság-ajánlatból, a másik felét 1 milliárd dollárnyi banki kölcsönből, a fennmaradó összeget pedig a rendelkezésére álló készpénzből fedezte – ismertették.
A Tech Data 26,4 milliárd dollár nettó árbevételt ért el a 2016. január 31-én véget ért pénzügyi évben. A cég a 108. helyen áll a Fortune 500 listán, 115 ezer viszonteladóval rendelkezik, amelyek több mint 100 országban támogatják a végfelhasználók technológiai igényeit.