close
Ömlik a pénz az úszó szélerőművek fejlesztésébe
Egyéb

Ömlik a pénz az úszó szélerőművek fejlesztésébe

Japán szándéka, hogy az úszó szélerőművek piacán vezető szerepet töltsenek be, komoly ellenállásba ütközik az európai, különösen a francia konkurensek részéről, miután a cégek és a kormányok is erőteljes költségcsökkentésen dolgoznak, és hogy igazolják az úszó szélerőhasznosítás versenyképes tud lenni más zöldenergia-termelési formákkal.

Japán erőfeszítéseinek középpontjában a fukusimai partok közelében működő tesztüzem áll. Ez, a legnagyobb úszó szélenergiakísérleti projekt, amelyben 2, 5 és 7 megwattos turbinákat, valamint a hozzájuk kapcsolódó eszközöket, betrendezéseket tesztelik az ázsiai ország szakemberei. A programot az ország fejlesztési és ipari minisztériuma kezdeméynezte, de több, mint tíz résztvevője van még, többek között a Mitsubishi, és a Hitachi.Európa ugyan előttünk jár – ,mondta a fejlesztésekről egy japán szakértő, de minden adottságunk és lehetőségünk m,egvan arra, hogy utolérjük versenytársainkat – tette hozzá. Japán relatív hátránya az európai versenytársakhoz képest, azok tengeri olaj és földgázkitermelési tapasztalatával magyarázható ágazati megfigyelők szerint. A japánok a techológiai fejlesztések meleltt, a költségek drasztikus csökkentésén dolgoznak.

Az úszó szélerőhasznosítás piacát ma hozzávetőlegesen 500 millió dollárosra becsülik, a teszt és az üzleti egységeket is beleértve. Csak összehasonlításként, a hagyományos tengeri szélenergiaipar éves mérete meghaladja a 113 milliárd dollárt.