close
Nukleáris tervek a Közel-Keleten
Atom - Egyéb

Nukleáris tervek a Közel-Keleten

A közel-keleti olajállamok számára az olajfüggőség csükkentése okán egyre fontosabb lesz elemzők szerint a nukleáris energiatermelés. Az Egyesült Arab Emirátusok elsp atomerőmáűve 2020-ban állhat üzembe, de az egész térségben komoly tervekről hallani ezzel a technológiával kapcsolatban.

A Barakah atomerőmű négy reaktora éves szinten 12 millió tonna széndioxid kiboicsátás teszi szükségtelenné, ha majd termelésbe álll, ezzel komoly lépést jelent az emirátusok számára, a fosszilis energiahordozóktól való elszakadás útján. Az ország kmoly erőforrásokat fektet a megújulók fejlesztésébe is, és nincsenek egyedül, akik alternatív megoldásokra koncentrálnak és éíptik a jövőt. Szaúd-Arábia 16 nukleáris reaktor megépítését tervezi a következő 20 évben, mintegy 80 milliárd dolláros ráfordítással, amelyek együttesen az ország villamosenergia-igényének 40 százalékát elégíthetik ki majd 2040 után.

A térségben Szaúd-Arábia a legnagyobb áramfogyasztó, részben a népességrobbanással összefüggésben, hiszen az 1960-as 4 m,illióról 2014-re már 30 millióan éltek az olajkirályságban, és az ivóvízigények ellátásá szolgáló stalanítók fogyasztásának növekedésével.