close
Német bányaipari vállalatot vett a CEZ
Egyéb - Szén

Német bányaipari vállalatot vett a CEZ

Többségi részesedést szerzett a német Mitteldeutsche Braunkohlengesellschaft mbh (MIBRAG) bányaipari társaságban a Cseh Energetikai Művek (CEZ) – közölte a Hospoádrské Noviny című cseh gazdasági lap német forrásokra hivatkozva. A CEZ konkurense a pályázaton az EnBW német energetikai konszern volt. Az újság szerint a CEZ sikere meglepőnek minősíthető.

A MIBRAG szóvivője a tranzakcióval kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni az újságnak. Azt mondta, hogy ez a MIBRAG két amerikai tulajdonosának – URS és az NRG Energy csoportok – döntése, amelyet nyilvánosan nem indokoltak meg. A vételár, amelyet hivatalosan szintén nem hoztak nyilvánosságra, a lap szerint meghaladja a 400 millió eurót.

A német forrás, amelyre a Hospodárské Noviny hivatkozik, azt állítja, hogy a CEZ megvette a MIBRAG százszázalékos részvénycsomagját, tehát az egész bányaipari céget. A MIBRAG eddigi amerikai tulajdonosai, amelyek egyenként 50-50 százalékot tartanak kezükben, azért adták el a bányaipari céget, mert kivonulnak a kelet-német piacokról. A MIBRAG eladására tavaly szeptemberben írtak ki pályázatot.

A MIBRAG felszíni bányákat üzemeltet elsősorban Szászországban. Évi termelése mintegy 20 millió tonna barnaszén. A sajtó szerint a bányák eladásának egyik oka az lehet, hogy a megszigorodott környezetvédelmi szabályok miatt új beruházásokra van szükség, s ezzel az amerikai tulajdonosok már nem kívántak foglalkozni.

A CEZ-nek stratégiai célja, hogy újabb pozíciókat szerezzen a szomszédos államokban.