close
Nem számít kvótaváltoztatásra a piac
Egyéb - Olaj

Nem számít kvótaváltoztatásra a piac

Tegnap lefelé mozdult 12 heti csúcsáról a nyersolaj ára, mert a piac arra számít, hogy holnap nem fogja kiviteli összkvótáját szűkíteni az OPEC – jelenti a Bloomberg. Szerdai ülésén várhatóan nem csökkenti összkvótáját az olajkartell – feltételezi a piac. A várakozásra abból lehet következetetni, hogy tegnap New Yorkban gyengült az elért, 12 heti csúcshoz képest az olaj ára. A kereskedőket vélhetőleg azok a bejelentések győzték meg, mely szerint Irak nem tér vissza a piacra a korábban ígért gyorsasággal, illetve mennyiségű olajjal, így a kartell olajminiszterei sem szavaznak majd a kivitel szűkítéséről azért, hogy helyet csináljanak Irak olajának.

Ezt hangoztatta Nigéria olajiparának első embere, Rilwanu Lukman is, aki korábban az OPEC elnöke volt. Emlékezetes, hogy az arab állam a háború előtt napi 2,5 millió hordó olajat hozott a felszínre, ma napi 700 ezret.

Semmi sem sürgeti az OPEC-et arra, hogy lépjen David Thurtell, az ausztrál Commonwealth Bank nyersanyag elemzője szerint. Ha pedig Irak mégis hamarabb és több olajjal jelenik meg a piacon, a kartell abban a pillanatban is reagálhat.

A júliusi szállítású nyersolaj ára 18 centtel azaz 0,6 százalékkal 31,27 dollárra esett hordónként a zárás utáni elektronikus kereskedésben a New York Mercantile Exchange-en. Ám előzőleg 17 centtel, vagyis 0,5 százalékkal erősödve érte el a 31,45 dolláros, vagyis a 12 heti szintet.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.