Három havi mélypontra csökkent a kőolaj világpiaci ára, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) kedd délután kiadott márciusi jelentésében arról számolt be, hogy a fejlett országok tartalékai az ötéves átlagszint fölé emelkedtek, dacára a január óta működő kitermeléscsökkentési megállapodásnak.
Délután négy órakor az északi-tengeri Brent könnyűolaj májusi szállításra 50,45 dollárba került, hordónként 92 centes, 1,79 százalékos veszteségben forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. Napi mélypontján 50,33 dolláron, 1,99 százalékos mínuszban jegyezték.
A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 1 dollár 2 centtel, 2,11 százalékkal, 47,38 dollárra süllyedt. Napi minimumán 47,09 dolláron, 2,71 százalékos mínuszban jegyezték.
Szokásos havi jelentésében az OPEC közölte, hogy a világ olajkereslete tavaly napi 95,05 millió hordót tett ki, 1,38 millió hordóval többet az előző évinél. Idén várhatóan napi átlagban 96,31 millió hordóra emelkedik a globális kereslet, azaz 1,26 millió hordóval haladja meg a tavalyit. Februári előrejelzéséhez képest 70 ezer hordóval emelte a napi olajkereslet bővülésének mértékét az OPEC.
Az OPEC-en kívüli országok tavaly napi átlagban 57,34 millió hordó olajat termeltek ki, idén pedig várhatóan 57,74 millió hordóra kúszik fel ez a mennyiség. A februári prognózishoz képest 160 ezer hordóval emelték a napi kitermelés növekedésének várható szintjét.
Másodlagos közlések szerint az OPEC kitermelése tavaly napi átlagban 32,47 millió hordóra rúgott. Januárban 32,097 millió, februárban pedig 31,958 millió hordó olajat hozott fel a földfelszínre a szervezet 13 tagországa, amelyek közül csak Irán és Nigéria növelte a kitermelést.
Dacára a kínálat csökkentésének a raktárkészletek tovább emelkedtek, és nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európában is – mutatott rá az OPEC. A fejlett országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kereskedelmi olajtartaléka januárban 3006 millió hordóra emelkedett. Ez a mennyiség 63,8 napra elegendő, ami 4,9 nappal haladja meg az ötéves átlagot.
Az OPEC 11 tagállama és az olajkartellen kívüli további 11 nagy olajexportőr ország (Azerbajdzsán, Bahrein, Brunei, Egyenlítői-Guinea, Kazahsztán, Malajzia, Mexikó, Omán, Oroszország, Szudán és Dél-Szudán) decemberben állapodott meg abban, hogy az októberi szinthez képest január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül. Az érintett OPEC-tagállamok együttes februári kitermelése 29,68 millió hordó volt, 1,08 millió hordóval kevesebb az októberinél, azaz az 1,2 millió csökkentésre vállalt kötelezettségüknek 90 százalékosan tettek eleget. A legnagyobb OPEC-tag kitermelők közül Szaúd-Arábia 735 ezer hordóval 9,8 millió hordóra, Irak 147 ezer hordóval 4,4 millió hordóra, az Egyesült Arab Emírségek pedig 82 ezer hordóval 2,9 millió hordóra fogta vissza napi teljesítményét.
Negyedéves mélyponton az olajárak