close
Nagyon ritka magreakciót figyeltek meg
Atom - Egyéb

Nagyon ritka magreakciót figyeltek meg

Debreceni kutatók részvételével sikerült elsőként megfigyelni a vörös óriás csillagokban lejátszódó egyik nagyon ritka magreakciót az olaszországi Gran Sasso Nemzeti Laboratóriumban – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint az MTA Atommagkutató Intézet munkatársai a Laboratory for Underground Nuclear Astrophysics (LUNA) nemzetközi együttműködés mérésében vettek részt. A kísérlettel először sikerült megfigyelni világunk egyik fontos kémiai eleme, a nátrium kialakulásáért felelős reakciót az olyan vörös óriás csillagokban, amilyenné sok milliárd év múlva a Nap is válik. Eredményeiket a kutatók a Physical Review Letters folyóiratban publikálták.

A Gran Sassó-i részecskegyorsító a világ egyetlen olyan berendezése, ahol a föld alatti elhelyezkedés eredményeként – a berendezés felett mintegy másfél kilométer vastagságú sziklaréteg fekszik – a világűrből érkező kozmikus háttérsugárzás kellően alacsony ahhoz, hogy máshol nem vizsgálható folyamatok is kutathatókká váljanak. A gyorsítóval olyan atommagok közötti kölcsönhatások is megfigyelhetők, amelyek csillagok belsejében, vagy az ősrobbanás után játszódnak vagy játszódtak le, felépítve a világunkat alkotó kémiai elemeket.

A LUNA együttműködés legújabb kísérletében protonok és 22-es tömegszámú neon-izotópok között lejátszódó magreakciót vizsgálták. A kísérletben három “rezonanciát”, azaz olyan energiatartományokat sikerült megfigyelni, ahol a folyamat valószínűsége jelentősen megnő. Mindez jelentős előrelépést jelent a vörös óriások energiatermelése, valamint a nátrium kialakulásának megértése szempontjából. 

“Eredményünk egy fontos lépés a kémiai elemek eredetének megértéséért tett hosszú úton, amelyen a LUNA együttműködés már 25 éve halad” – idézi a közlemény Paolo Pratit, az együttműködés vezetőjét.

A LUNA nemzetközi együttműködés jelenleg mintegy 50 fizikusból áll, akik olasz, magyar német és skót intézetekből kerülnek ki. A debreceni Atommagkutató Intézet fizikusai 15 éve vesznek részt a munkában – áll a közleményben.