close
Nagyobb tulajdonrészt szerezhet az MVM a Mátrai Erőműben
Áram - Egyéb - Szén

Nagyobb tulajdonrészt szerezhet az MVM a Mátrai Erőműben

Folynak a tárgyalások arról, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. ne csak kisebbségi partnerként, illetve szerződő félként működjön együtt a Mátrai Erőmű Zrt.-vel, hanem tulajdonrészének növelésével vállaljon szorosabb, aktívabb szerepet – jelentette ki Németh Lászlóné kedden a visontai Mátrai Erőműben.

A nemzeti fejlesztési miniszter szerint a 2011-ben elfogadott energiastratégia számol az atomerőművel, de számol a szén- és megújuló energiával is. „A Mátrai Erőmű a szén- és megújuló energia-termelés tekintetében a magyarországi energiaellátás egyik legnagyobb, legfontosabb szereplője” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy számítanak az erőműre. Szavai szerint fontos szerepet játszik az erőmű a foglalkoztatásban is: közvetlenül és közvetve több ezer ember megélhetést biztosítja. Rámutatott: az erőmű szorosabb kormányzati együttműködéssel megvalósuló tervei révén a foglalkoztatottak száma tovább nőhet. Az itt élő bányászok munkalehetőségének biztosításával lehetségessé válik a térségben meglévő, 2060-ig elegendő lignitkészletek kibányászása – tette hozzá.

Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta: a kormány komplex energiapolitikában gondolkodik. Emlékeztetett: tavaly az ország energiaellátásának több mint 70 százalékát Paks és a Mátrai Erőmű biztosította, ez utóbbi részaránya az év végére meghaladta a húsz százalékot. Közlése szerint az erőmű közvetlenül és közvetve 9400 embert foglalkoztat.

A Mátrai Erőmű Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 2011-ben meghaladta a 98,3 milliárd forintot, egy évre rá pedig a 94 milliárd forintot. A társaság mérleg szerinti eredménye 2011-ben több mint 9,1 milliárd forint volt, ugyanakkor tízmilliárd forint osztalékot is kifizettek. 2012-ben az osztalék húszmilliárd forint volt, a mérleg szerinti eredmény pedig nulla forint. A zrt.-től kapott tájékoztatás szerint a cég az idén várhatóan mintegy hatezer gigawattóra villamos energiát fog termelni. A visontai és bükkábrányi külfejtéses bányákból több mint nyolcmillió tonna lignitet várnak.