Az időjárásfüggő megújuló energiaforrások arányának növekedése egyre nagyobb kihívást jelent a rendszerintegráció szempontjából. Az iylen kapacitások bővülése a rendszer rugalmasságának növelését teszi szükségessé, illetve a korábbiaknál nagyobb rendszerszintű tartalékokat, és valamennyi paici szereplő korábbiaknál nagyobb felelősségvállalását feltételezi – hangzott el a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK), budapesti workshopján.
A REKK Megújuló Energia Hét című programsorozatának zárónapján a magyarországi megújuló energiatermelés kérdései voltak napirenden. Szó volt a tervezett új támogatási rendszerről, illetve a megújulók rendszerintegrációs kérdéseiről is.
A megújuló forrosások között a rendszerbe illeszthetőség szempontjából komoly különbségek vannak – jelezte Tihanyi Zoltán, a Mavir Zrt. rendszerirányítási és nemzetközi kapcsolatok vezérigazgató-helyettese. Ha az adott technológia nem rugalmas, de preferáljuk, akkor az integrációhoz szükséges rugalmasságot a rendszer oldalán kell biztosítani – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez nemcsak általában értendő, de konkrét lépésekre van szükség. Tihanyi Zoltán emlékeztetett arra a törekvésre, hogy egységes piaci struktőrában, a piaci szereplőknek minél nagyobb szabadságot biztosítva működjenek a rendszerek. Ez a paici szereplők oldalán is nagyob felelősségvállalást feltételez. Ha az utolsó pillanatig átengedjük a döntést a piaci szereplőknek, akkor a rendszerirányítóknak már nagyon kevés idejük marad regaálni, amikor odakerül az adott probléma hozzájuk – érvelt Tihanyi Zoltán. Ezért olyan folyamatokat kell kialakítani – folytatta -, hogy minél kisebb beavatkozási igény legyen. Oda kell hatni – folytatta -, hogy a piaci szereplők is nagyobb felelősséget érezzenek. Hozzátette, hogy a fogyasztók oldalán is van rugalmassági tartalék. A hangfrekvenciás körvezérlésre utalt, ahol a felhasználók bizonyos árengedményért átengedték a fogyasztói szabadságok egy részét az elosztóhálózatok irányítóinak. A Mavir vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, a jövőben az árampaic kínálati és keresleti oldalán is szükség van a rugalmasság növelésére.
Nagyobb rugalmasságot feltételez a több megújuló