close
Moszkva árut ad olajért Iránnak
Egyéb - Olaj

Moszkva árut ad olajért Iránnak

A Kreml szóvivője kedden megerősítette, hogy elindították az “olajért áru” cserekereskedelmi programot Oroszország és Irán között. Dmitrij Peszkov nem árult el részleteket, és arra hivatkozott, hogy a bartert nem tiltja az Iránnal szemben alkalmazott nemzetközi szankciós szabályozás.

“Úgy gondoljuk, hogy ez a helyes út, és ebben a helyzetben így fogunk cselekedni” – mondta a szóvivő. A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség közlése szerint az iráni kőolajért Oroszország gabonát, egyes műszaki termékeket és építőanyagokat fog szállítani a perzsa államnak. Erről hétfőn Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes beszélt újságírók előtt, amikor megszellőztette, hogy már folyamatban van az “olajért áru” csereprogram megvalósítása Irán és Oroszország között. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter közölte, hogy Oroszország még nem kap iráni kőolajat.

Peszkov arról is beszélt, hogy miután Vlagyimir Putyin államfő hétfőn aláírta azt a rendeletet, amellyel feloldotta az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszerek szállítási tilalmát, már semmilyen jogi akadálya nincs annak, hogy a fegyvereket eljuttassák Iránnak. A Kreml befolyásos tisztségviselője nem tudott részletekkel szolgálni arról, szükség lesz-e új szerződésre a rakétakomplexumok leszállításához, és a szállítás mikor kezdődhet meg.

A Kommerszant című orosz napilap kedden azt írta, hogy az iráni igények kielégítéséhez nemcsak új szerződést kell kötni, de a fegyverzetet esetleg még le is kell gyártani. A szállítást nehezíti, hogy módosított Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerekkel jelenleg csak az orosz védelmi minisztérium rendelkezik.
Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1929-es számú, az Iránnak – atomprogramja miatt – a nehézfegyverzetek el- vagy átadását tiltó határozata nyomán állt el a Teheránnal 2007-ben kötött, 800 millió dollár értékű fegyverszállítási szerződés teljesítésétől.

A Kommerszant emlékeztetett, hogy az Sz-300-asokra nem terjedt ki az ENSZ-szankció, a szállítások leállítása orosz döntés volt. Moszkva az üzletet felmondva visszatérítette Iránnak a 167 millió dolláros (jelenlegi árfolyamon mintegy 47 milliárd forint) előleget, a Teheránnak szánt rakétakomplexumokat pedig szétszerelték – írta a lap.

Csütörtökön lesz két hete, hogy az iráni atomprogram korlátozásáról és nemzetközi ellenőrzéséről az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország, valamint Irán között megszületett a keretegyezmény a svájci Lausanne-ban. Ennek értelmében a nyugati hatalmak enyhítenének az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot. A végleges megállapodást június 30-ig tervezik megkötni.