close
Most tessék olcsón olajmezőt venni
Egyéb - Olaj

Most tessék olcsón olajmezőt venni

A következő év meglepetéseket hozhat az oilprice.com elemzője szerint a világ olaj- és gáziparában, mert bár az árak változatlanul nyomottak lesuznek, ez nem feltétlenül rossz midnen szereplő szerint, a számok ugyanis azt mutatják, hogy a magűánbefektetők növelték aktivitásukat az energiaiparban. Sokan úgy vélik a befektetési cégeknél, hogy ez az ideális alkalom, olcsón portfóliót bővíteni, készleteket felvásárolni.

A magántőke hagyományosan kedvenc területe az elmúlt időszakban az amerikai palaolaj és palagáz ipar volt, mostanában azonban az indonéziai és a japán állami olajvállalat mutat rendkívüli aktivitást. Előbbi, a Pertaminia csak idén 700 millió dollár értékű akvizíciót hajtott végre, és milliárdos nagyságrendben készül vásárlásokra 2017-ben. A japoán Jogmec, amely elképzelhetetlen mennyiségű készpénzen ül, évi 5,2 milliárd dollárt szán felvásárlásokra.

Ez a hatalmas pénzmennyiség projekteket keres – írja az oilprice.com elemzője, megjegyezve, nagy kérdés, hol talál helyet magának ez a tőke.

MIndkét cég központja Ázsiában van, ezért kézenfekvő, hogy első körben ebben a régióban találjon helyet magának a befektetni kívánt tőke. Az utóbbi időszakban azonban úghy tűnik a fókusz nemcsak Ázsián van. a pertamina például Afrikában vásárolt, Gabonban és Mozambikban. A japán állami olajvállalat is favorizálja Afrikát, Kenyában vannak érdekeltségei a Jogmec-nek. Valójában az adatok azt mutatják – emlékeztet az olajipari szakportál -, hogy a japoánok hat kontinensen is jelen vanak valamilyen formában.