close
Módosított a tavalyi növekedési számain Románia
Egyéb

Módosított a tavalyi növekedési számain Románia

A román országos statisztikai intézet pénteken 0,1 százalékponttal 4,8 százalékra csökkentette a tavalyi első háromnegyed éves román gazdasági növekedést 2015 hasonló időszakához mérten.

A naptári és szezonális hatással kiigazított érték szerinti növekedés változatlanul 4,8 százalék.

A változás a harmadik negyedévi eredményben következett be, amit szintén 0,1 százalékponttal 4,3 százalékra csökkentettek a decemberi első becslésben jelzett 4,4 százalékról. A szezonális és naptári hatással kiigazított harmadik negyedéves GDP-bővülést 4,5 százalékra mérsékelték a korábban jelzett 4,6 százalékról.

A harmadik negyedévben az előző negyedévhez mért GDP-növekedés változatlanul 0,6 százalék.
A román kormány 4,8 százalékos gazdasági növekedésre számít a 201
6-os évre.

A román statisztikai intézet szintén pénteken közölte, hogy a tavalyi első tizenegy hónapban az építőipari termelés 0,9 százalékkal csökkent 2015 azonos időszakához képest, a munkanappal kiigazított érték szerint a visszaesés 1,5 százalék volt.

Az építőipari termelés az első kilenc hónapban még 1,9 százalékkal növekedett, tíz hónap után már csak 1,3 százalékkal. Az első tizenegy havi eredmény azért lett még gyengébb, mert novemberben 13,3 százalékkal zuhant az építőipari termelés 2015 tizenegyedik hónapjához mérten.