close
Miskolci csapat nyerte a Mol vetélkedőjét
Egyéb - Gáz - Olaj

Miskolci csapat nyerte a Mol vetélkedőjét

A Miskolci Egyetem diákjaiból álló P.P.S. nevű csapat nyerte a MOL nemzetközi, egyetemistáknak szóló vetélkedőjét a Freshhht, melynek döntőjét ma tartották Budapesten. A mára az egész világon ismertté vált versenyben idén közel 60 ország 250 egyetemének közel 2000 diákja indult háromfős csapatokban. A legjobb 10 csapat a mai döntőben összesen 20 000 euró értékű jutalomért versengett, de ezen felül nemzetközi karrierlehetőségekkel is várja őket a több mint 40 országban jelenlévő MOL-csoport.

A MOL idén hatodik alkalommal szervezte meg nemzetközi Freshhh vetélkedőjét, amelynek az első, 2007-es versenyhez képest mára mintegy duplájára nőtt a jelentkezők száma. A verseny híre a Facebook-on és Twitter-en is nagyon gyorsan terjedt, így több egyetemistához jutott el, mint korábban, de szájhagyomány útján is évről évre egyre többen értesülnek róla, hiszen a visszatérő játékosok és tanáraik népszerűsítik a versenyt diáktársaik körében.

„Büszke vagyok arra, hogy a MOL egy olyan vetélkedőt indított el 2007-ben, amelyen azóta közel 8000 diák vett részt a világ 67 országának egyetemeiről. A természettudományok népszerűsítése mellett a MOL célja az is, hogy a vállalatcsoport nemzetközileg elismert szakmai tudását folyamatosan fejlessze, és megtalálja az utánpótláshoz szükséges ifjú tehetségeket, és ehhez kiváló eszköz a Freshhh vetélkedő” – mondta Ratatics Péter, a MOL társasági támogatás igazgatója.

A háromfordulós verseny korai szakaszában virtuálisan, az internet segítségével vetélkedtek a diákok. Az első fordulóban a MOL által fejlesztett iparági, stratégiai online játék, a MOiL Tycoon feladatait számítógép előtt kellett megoldania a versenyzőknek. Ezt követte a kreatív forduló, amelyben a „nem konvencionális” gázkitermelési technológiákkal kapcsolatos stratégiát kellett kialakítani, és egy erről szóló rövidfilm forgatókönyvét elkészíteni a bejutott 40 csapatnak. A MOL szakembereiből álló zsűri a kiváló pályamunkák értékelése után választotta ki azt a 10 legjobb csapatot, akiket elhívtak Budapestre, hogy itt mérjék össze tudásukat.

A döntőbe négy magyar, három horvát, egy amerikai, egy orosz és egy szlovák csoport került be. A MOL-csoport szakembereiből ősszeállt nemzetközi zsűri döntése alapján a Miskolci Egyetem P.P.S. nevű csapata nyerte meg a 9000 eurós fődíjat. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MACC nevű csapata másodikként 6000 euró, illetve a magyar és ír egyetemek diákjaiból álló Reservoir Dogs csapat harmadikként 3000 euró díjban részesült. A döntőbe bejutott további 7 csapat tagjai e-book olvasót kaptak ajándékba.