Több mint egymilliárd forintból fejlesztik a győri Széchenyi István Egyetem energetikai rendszerét – hangzott el a kivitelezési szerződés aláírása alkalmából tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Az intézmény területének mintegy felét adó két épület nyílászáróinak cseréje és energetikai szigetelése mellett napelemparkot is kiépítenek. A megbízást – az egyetemen már több nagy beruházását elvégzett két cég – a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el.
Kardos Károly beruházási rektorhelyettes az MTI-nek elmondta: az összesen 1,1 milliárdos európai uniós projekthez az egyetem 40 milliós önrészt, valamint körülbelül 100 milliónyi saját forrást biztosít. Utóbbiból megerősítik annak az épületnek a tetőszerkezetét, amelyre a napkollektorok kerülnek.
Kiemelte: a jelenleginél hatékonyabb felhasználással és a napos nyári napokon akár az érintett épületek teljes energiafogyasztását fedező rendszerrel összességében mintegy harminc százalékkal csökkenthetik ezen egységek energiafelhasználását.
Az egyetem vezetése azzal számol, hogy a munkaterület május végi átadása után legfeljebb négyszáz napig tartó beruházás költségei öt esztendő alatt megtérülnek – tette hozzá. Szekeres Tamás rektor a sajtótájékoztatón megjegyezte: a költségek lefaragása mellett a jobb szigetelés a munkakörülményeket is javítja az egyetem napsütötte, déli oldalán, valamint segít abban, hogy a mainál egységesebb arculata legyen a nemrég átadott épületnek és a “hetvenes évekbeli betonmonstrumnak”.
Milliárdos energetikai fejlesztés a győri egyetemen