close
Megújulók: felülvizsgálják a cselekvési tervet
Blog - Egyéb - Megújuló

Megújulók: felülvizsgálják a cselekvési tervet

Felülvizsgálják a megújuló energia-hasznosítási cselekvési tervet, és ennek során figyelembe veszik a folyamatosan fejlődő technológiákat, ugyanakkor a Magyarország által 2020-ra vállalt célkitűzés, a 14,65 százalékos megújuló energia részaránya az energiafelhasználásban változatlanul.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közép-magyarországi szervezete Zöld energia 6. címmel rendezett országos konferenciáján mondta Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a kormány több program révén is támogatja a zöldenergia bevezetését Magyarországon. Az Új Széchenyi Tervben több programban is, illetve a zöld beruházási rendszerben pedig a kvótaértékesítésből finanszírozza a kormány az energiahatékonyságot szolgáló fejlesztéseket, illetve a megújuló energiák elterjesztését – mutatott rá.

A politikus szerint folyamatosan dolgoznak az energiahatékonyságot, energiamegtakarítást eredményező lehetőségeken, a 2014-2020-as tervezési időszakban is jelentős forrást kívánnak allokálni az állami intézmények számára az ilyen típusú fejlesztéseire a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP). Pontos összeget még nem lehet tudni, a tárgyalások folyamatban vannak az Európai Unióval – tette hozzá. A lakossági épületek esetében is az energiahatékonysági felújítását, a zöldenergiával történő ellátását, a megújuló energiát elterjesztését az Európai Unió a jövőben is vélhetően támogatni fogja – tette hozzá.

Jelezte: várhatóan a nyár végére elkészül a nemzeti épületenergia stratégia, amely tartalmazza majd azokat a lakossági és középületeket, ahol az energiahatékonysági felújítással a legnagyobb energianyereséget lehet elérni, és ez alapján lehet majd a támogatási rendszereket kidolgozni. A tervek szerint a zöld energia, megújuló energia rendszer bevezetésének elősegítésére kormányzati honlapot is létrehoznak, ahol egyértelmű tájékoztatást, reklámszövegtől mentes útmutatást adnak majd a technológiai megoldásokról – mondta a helyettes államtitkár.