close
Megszűnik a brit gázárplafon
Egyéb - Gáz

Megszűnik a brit gázárplafon

A brit energiafelügyelet, az Ofgem a napokban bejelentette, hogy megszünteti a gáz árának korlátozását a British Gas számára, azzal a feltétellel, ha a társaság jelentős mértékben csökkenti a szabad verseny akadályait.
Az egykori monopolszolgáltatóé, a nyolcvanas és kilencvenes években privatizált British Gasé ma is a lakossági piac 70 százaléka Nagy-Britanniában, 14 millió háztartással. Eddig hatmillió fogyasztó választott más szolgáltatót. Az Ofgem most úgy értékeli, hogy a cég haladást ért el a verseny lehetővé tételében, de azért még bőven van tennivaló. Az egyik ilyen, megszüntetendő gyakorlat a British Gasnál az, hogy elutasíthatja a szolgáltatóváltást, ha a tőle megválni kívánó fogyasztó tartozik neki.
Az adós fogyasztókat érintő, megmaradó kötelezettség az, hogy a British Gasnak ezentúl is kombinált késve- és előrefizető-programot kell ajánlania fogyasztóinak. Az ebben szereplő tarifa nem térhet el jobban a készfizetőknek felszámítottól, mint eddig, és ennek így kell maradnia mindaddig, amíg a British Gas késedelmes ügyfelei számára is szabadabban nem érvényesülnek a verseny előnyei a gázpiacon.
A British Gasnál üdvözölték a tarifakorlátozás megszüntetését, egyszersmind közölték, hogy áprilistól átlagosan 4,7 százalékkal vastagabbak lesznek a gázszámlák. Ezzel évente 14 fonttal, 303-ra nő a gáz ára a brit átlagháztartás számára. Az emelést azzal indokolták, hogy a földgáz nagykereskedelmi ára tavaly több mint a kétszeresére emelkedett. Más szolgáltatók is bejelentettek áremeléseket az elmúlt hetekben.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.