close
Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Bátonyterenyére tervezett biomassza erőmű
Egyéb - Megújuló

Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Bátonyterenyére tervezett biomassza erőmű

Évente 200 ezer tonna biomasszát fognak elégetni a Bátonyterenyére tervezett, 50 milliárd forintos beruházással megépéülő, 49,9 megaewatt teljesítményű erőművben, amelynek megépítééshez már csak a Magyar Energia Hivatal engedélye szükséges, miután jogerős építési és környezethasználati engedéllyel már rendelkezik a befektető.

 

 

 

Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés igazgatója elmondta, az erőmű talaj-, zaj- és hulladékszennyezésének mértéke megfelel a jelenlegi szabályozásoknak. Riba Róbert, hozzátette: a környezethasználati engedély kiadását lakossági fórum is megelőzte Bátonyterenyén.

A Nógrád megyei város ipari parkjában Szatmári Ferenc építené meg a 49,9 megawatt teljesítményű erőművet és a hozzá kapcsolódó üzemeket; az 50 milliárd forintos beruházás 40 százalékos arányban német többségű magántőkéből, 60 százalékban banki hitelből valósulna meg.
 A befektető korábban az MTI-nek azt mondta: a megújuló energiát előállító erőműhöz tüzelőként faforgácsot, napraforgóhéjat és repcét használnak majd, a beszállításra Bátonyterenye 100 kilométeres körzetében kötnek majd szerződést beszállítókkal.
 Az erőmű a tervek szerint közvetlenül 100-120 embernek ad majd munkát.