close
Megalakult az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt.
Áram - Egyéb - Szén

Megalakult az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt.

Megalakult az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt., amelynek feladata a Vértesi Erőmű Zrt. oroszlányi telephelyének új, energetikai célú, innovatív jellegű továbbhasznosítása – közölte az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

A közlemény szerint a Tatabányai Törvényszék Cégbírósága már jogerősen bejegyezte a társaságot. A vezérigazgatói posztot Kovács András Zoltán tölti be, aki a Vértesi Erőmű vezérigazgatója is. Az MVM közgyűlése tavasszal határozott a projekttársaság megalapításáról. Az új társaság megnyugtatóan rendezheti az oroszlányi térség távhő-ellátását, és az ott dolgozók sorsát – írja közleményében az MVM.

Nagy Sándor, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató-helyettese márciusban jelentette be, hogy az MVM projektcéget hoz létre, mely a Vértesi Erőművet megújuló energiával működő létesítménnyé fejleszti.

Németh Lászlóné akkori nemzeti fejlesztési miniszter a márciusi sajtótájékoztatón elmondta: a döntés meghozatala során tekintettel kellett lenni arra, hogy az erőműhöz tartozik az ország utolsó mélyművelésű bányája, melyben 2014 végéig be kell fejezni a széntermelést, valamint az erőműnek 2020 végig szerződés szerint el kell látni Oroszlány és Bokod távfűtését és melegvíz-szolgáltatását.

“Az itt dolgozóknak 2018-ig a bányaterület rekultivációja ad munkalehetőséget, majd a továbbműködő erőmű biztosítja a foglalkoztatást. Nem lesz olyan ember, aki a munkalehetőségét elveszti” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, az új cég a megújuló erőforrásokon alapuló energiatermelés bázisává teszi a Vértesi Erőművet.