close
Már termelnek a világ legmélyebb tengeri kőolajmezőjén
Egyéb - Olaj

Már termelnek a világ legmélyebb tengeri kőolajmezőjén

A napokban a Shell megkezdte a világ legmélyebb, csaknem 3000 méteren lévő tengeri kőolajmezőjén a termelést. A Mexikói-öbölben, New Orleans-tól 200 mérföldnyire található területen 2017 végétől napi 50 ezer hordónyi olajra számítanak.

A Stones mező a legfrissebb példa a tudásunkra és képességeinkre – mondta a holland-angol olajtársaság kitermelési igazgatója. Hozzátette: gyarapodó tapasztalataik révén a mainál több mélytengeri előordulás feltárásársa és kitermelésére lesz lehetőség.

A Shell közeleménye szerint, a mezőfejlesztésen alkalmazott innovatív megoldásoknak köszönhetően, csakenm 1 milliárd dolláros megtakarítással számolnak, amint az összes kút üzembe áll. Az úszó termelő, valamint tároló és rakodóhajót úgy etrvezték, hogy a kegkeméynebb időjárási körülményeket is kezelni tudja. Ha lecsap a térségre egy hurrikán a platform lekapcsodik és elvitorlzáik a mezőtől, majd amikor az időjárás konszolidálódik, visszatér és folytatja a kitermelést.