close
Már jön az amerikai gáz Európába
Egyéb

Már jön az amerikai gáz Európába

Az amerikai Louisiana államból származó, cseppfolyósított földgáz (LNG) első szállítmányát fogadta csütörtökön a tavaly júniusban, az észak-lengyelországi Swinoujsciében teljes üzembe helyezett, eddig mindenekelőtt a katari gáz szállítmányait feldolgozó Lech Kaczynski gázkikötő. A washingtoni külügyminisztériuma csütörtökön üdvözlölte, hogy az Egyesült Államokból megérkezett Közép-Európába az első az amerikai cseppfolyósított gázszállítmány. A külügyi közlemény hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok LNG-exportja amerikai munkahelyeket teremt, ugyanakkor európai partnerei számára csökkenti az energiaárakat, és hozzájárul Európa energiabiztonsági céljainak megvalósításához is.  A kommüniké utal arra, hogy az amerikai külügyminisztérium szorosan együttműködött európai partnereivel az energiaforrások bővítésének megteremtése érdekében. Washington elismerését fejezte ki Lengyelországnak az ország energiaforrásainak diverzifikálásához, ami – mint fogalmazott – l egyútal erősíti az európai energiabiztonságot is.

Az amerikai Cheniere Energy cég és a PGNiG vezető lengyel gázszolgáltató által kötött rövidtávú (spot) szerződés keretében a palából nyert gázt a lousianai Sabine Pass gázkikötőből a Clean Ocean nevű, 163 ezer köbméter LNG tárolására alkalmas hajó szállította. A gáz pontos mennyiségét és az ügylet pénzügyi értékét egyelőre nem tették nyilvánossá. A szállítmányt ünnepi keretek között fogadták, jelen volt Beata Szydlo lengyel miniszterelnök, aki beszédében a gázkikötő energiabiztonsági fontosságát emelte ki, és jelezte: hosszú távú együttműködésre számít az amerikai szállítóval.
Hasonlóképpen nyilatkozott a helyszínen jelenlévő Andrew Walker, a Cheniere Energy alelnöke, reményét fejezve ki, hogy a szállítmány az “első a sok közül”.

Michal Kurtyka lengyel energiaügyi miniszterhelyettes szerdán “vízválasztó jellegűnek” nevezte az amerikai LNG első lengyelországi szállítmányát. Az amerikai LNG-t eddig a dél-európai – többek között spanyolországi és törökországi – kikötők fogadták. Maciej Wozniak, a PGNiG igazgató-helyettese korábban rámutatott: a lengyel gázkikötőn keresztül az amerikai gáz nemcsak Lengyelország számára, hanem az egész kelet-közép-európai térség számára válik elérhetővé.

A gázbeszerzés diverzifikációját biztosító swinoujsciei gázkikötő az Európai Unió által támogatott projektként része a horvát Krk szigeten létesítendő adriai gázkikötőig vezető észak-déli gázfolyosónak. A gázkikötő a balti-tengeri kikötővároson, Szczecinen keresztül kapcsolódik a majd Magyarországon is áthaladó európai hálózathoz.  A terminál évi 5 milliárd köbméter kapacitással működik, Lengyelország évi földgázszükséglete (14 milliárd köbméter) mintegy harmadát tudja kielégíteni.