close
Leáll a 4-es blokk Pakson
Egyéb - Olaj

Leáll a 4-es blokk Pakson

A paksi negyedik blokk leállásával újabb 10 százaléknyi hazai termelőkapacitás esik ki a rendszerből – írja a hétfői Világgazdaság.Megkezdődött a paksi atomerőmű négyes blokkjának leállítása, hogy az éves karbantartást végrehajtsák; a munkálatokat az előzetesen eltervezett és engedélyezett időpontnak megfelelően pénteken a késő esti órákban kezdték el – közölte Kováts Balázs, az atomerőmű tájékoztatási központjának vezetője. Ezzel újabb 10 százaléknyi hazai termelőkapacitás esik ki a rendszerből. Kováts elmondta: a reaktor leállítása a teljesítmény fokozatos csökkentésével, visszaterhelésével kezdődik, a 300 Celsius-fokos hőmérsékletet és a nyomást fokozatosan csökkentik.

Ez napokat vesz igénybe, ami alatt végig ellenőrzik a biztonsági funkciókat. Ezt követően megkezdődik a szétszerelés, leveszik a reaktortartály fedelét, majd kiemelik a legfelső szerkezeti elemet, hogy hozzáférjenek a fűtőanyagkötegekhez. A tervek szerint körülbelül húsz nap elteltével kezdődik meg a reaktor újraindítása, s a tervek szerint várhatóan június közepére ismét megindul az energiatermelés a négyes blokkban.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.