close
Kína visszaküldött Észak-Koreába egy szénszállítmányt
Egyéb - Szén

Kína visszaküldött Észak-Koreába egy szénszállítmányt

Kína visszaküldött egy nagyobb észak-koreai szénszállítmányt a feladónak, mondván, hogy annak minősége nem ütötte meg a mértéket.

A szóban forgó antracit szenet a benne mért higany (kínai) országos szabványt meghaladó mértékére hivatkozva utasították vissza. Úgy tudni, ez volt az első olyan eset a két ország között, hogy környezetvédelmi okokkal indokoltak egy ilyen lépést. A pontosan meg nem nevezett kikötői tisztviselőt idéző National Business Daily szerint a szállítmány a kelet-kínai Santung tartomány Zsicsao nevű kikötőjéből indult vissza.

Az antracit szén az Észak-Koreából Kínába irányuló export csaknem 40 százalékát tette ki tavaly. Hivatalos adatok szerint az idei év első hónapjában a Kína által a szomszédos országból importált szén mennyisége megközelítette a 16,8 millió tonnát, ami 53 százalékos visszaesést mutat az előző év azonos időszakához képest.