close
Kevesebb gáz-, több szénerőmű Európában
Egyéb - Emisszió - Gáz - Szén

Kevesebb gáz-, több szénerőmű Európában

Ha az energiatermelés követi az igénynövekedést, 2030-2040-re negyedével, azaz 3500 megatonnával nő a világ összes szén-dioxid kibocsátása, áll a Müncheni Egyetem tanulmányában. Ha megfelelő számú szénerőművet gázüzeműekre cserélhetnénk a következő két évtizedben, a mostaninál akár 5 százalékkal lehetne alacsonyabb az üvegházgáz kibocsátása, véli Horst Wildemann professzor. Természetesen valószínűtlen, hogy az összes szénerőmű leálljon a közeljövőben, de a lehetőségeink még így is figyelemreméltóak.

„A tanulmányunkban megvizsgáltuk a világ különböző régióinak igényeit és helyzetét”, mondja Michael Süss, a kutatást támogató Siemens energiaszektorának vezetője. Nem lenne értelme bezáratni új szénerőműveket kizárólag az emissziós célok érdekében, az energiaszükség mértéke és az adott régió fejlettsége, lehetőségei mindig mérlegelést követelnek meg.

Az is érdekes megfigyelés, hogy a zöld energia elterjedése önmagában nem hoz eredményeket. Ezt Németország példája mutatja jól, ahol a megújuló energiaforrások használata egyre széleskörűbb, mégis emelkedik a szén-dioxid kibocsátása. Másfelől a régi szénerőművek bezárása mellett pénzügyi okok is szólhatnak. Mindig meg kell találni az egyensúlyt a fenntarthatóság, megbízhatóság és a gazdaságosság háromszögében, magyarázza Süss.

Az egyes országok tulajdonságaik keveréke alapján öt fő kategóriába sorolhatók, a „zöld úttörőktől” a „hagyományosak”-ig. A tanulmány szerint Európa a megfelelően kialakított zöld energia használattal 2030-ig 45 milliárd eurót takaríthatna meg. Mégis, jelenleg a szénerőművek újbóli üzembe helyezése van divatban, míg a földgáz iránti igény csökken.

Ezzel szemben az Egyesült Államokban tavaly 1994 óta nem tapasztalt mélypontot ért el a kőszén felhasználása a földgáz javára, a folyamat pedig folytatódik. Az USA eközben mégis évi 80 milliárd dollárt veszít az áramkimaradások járulékos költségeként, amit megtakaríthatna a hálózatok megfelelő fejlesztésével.