A szentpétervári Szilovije Masini és a GE Hungary Kft. jelentkezett a paksi atomerőmű reaktorai turbina-berendezésének gyártására és szállítására kiírt tenderre a Paks II projekt keretében – közölte csütörtökön a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
A GE Hungary Kft a GE Hungary Kft és az Alstom Power Systems konzorciumának vezetőjeként pályázott.
A paksi erőmű új, ötös és hatos blokkjának fő kivitelezője, a Roszatomhoz tartozó ASZE orosz cégcsoport korábban 770 millió euró értékben rendelte meg a turbinatermek fő és kiegészítő berendezéseinek gyártását és szállítását.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a jövő év legelején, januárban megindul az építkezés Pakson.
A kétoldalú kormányközi megállapodás alapján a 12 milliárd dolláros beruházás mintegy 40 százalékát magyar vállalkozók valósítják meg.
A hírügynökség idézte a Roszatom vezérigazgatójának a Világgazdaság számára év elején adott interjúját, amelyben Alekszej Lihacsov kijelentette, hogy “minden beszerzés nyíltan és átláthatóan valósul majd meg, összhangban az Európai Unió előírásaival”.
Két jelentkező az új paksi turbinákra