close
Készül a harmadik rezsicsökkentés
Áram - Blog - Egyéb - Gáz - Távhő

Készül a harmadik rezsicsökkentés

Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. Rogán Antal szerint a döntés az újabb intézkedésről már januárban megszülethet.

“Két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépnünk a harmadikat is, a frakcióvezető már dolgozik is rajta” – fogalmazott a pártelnök-kormányfő a Polgári Magyarországért Díj átadási ünnepségén, a budapesti Erkel Színházban, ahol az idei dunai árvízi védekezésben részt vevők közül ismertek el többeket is a kitüntetéssel.

Januárban dönthet a Fidesz-frakció a harmadik rezsicsökkentésről – mondta Rogán Antal frakcióvezető a HírTV P8 című műsorában szombat este. Rogán Antal véleménye szerint a harmadik rezsicsökkentés megvalósítható, és kifejtette: az elmúlt egy év díjcsökkentése ellenére még mindig az európai átlag feletti Magyarországon az átlagos rezsiköltségek mértéke a jövedelemhez képest. Rogán szerint a harmadik rezsicsökkentés célja, hogy a rezsidíjak megközelítsék az európai átlagot, azt vizsgálják, hogy megtudják-e tenni ezt egy lépésben.

A menetrendről közölte, hogy hétfőn tájékoztatja a frakciót a harmadik rezsicsökkentésről, és a pontos számok kialakítása végett létrehoznak egy munkacsoportot is, amelyet ő vezet, tagja lesz Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője is.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára szerint Magyarország az európai középmezőnyben foglal helyet a fogyasztói paritáson mért lakossági alapvető rezsiköltségeket tekintve. Kiemelte, hogy az idén végrehajtott – összességében 20 százalékos – a lakosságot, azaz mintegy 3,8 millió magyar háztartást érintő rezsicsökkentés eredményeként Magyarország az európai rangsor utolsó, utolsó előtti helyéről lényegesen előbbre lépett a fogyasztói paritáson mért lakossági rezsiköltség-terhelésben. Megjegyezte, hogy 2002-2010. között a lakossági energiaárak folyamatosan emelkedtek: a villamos energia ára a kétszeresére, a lakossági gázár pedig a háromszorosára nőtt ezekben az években. Emiatt a magyar háztartások az időszak végén jövedelmük egyharmadát rezsire költötték.

Fónagy János felidézte: a kormány még 2010-ben úgy döntött, hogy befagyasztja a lakossági energiaárakat, ezzel vette kezdetét a rezsicsökkentési folyamat, amely végül elvezetett oda, hogy 2013. január 1-jén 10 százalékkal csökkent a villamos energia , a gáz és a távhő lakossági ára, majd július 1-jén mérséklődött a víz, a csatorna, a szemétszállítás, a tartályos és palackos PB-gáz ára is.