close
Iránnak hamarosan nem kell benzint importálnia
Friss

Iránnak hamarosan nem kell benzint importálnia

Irán immár saját termeléséből fedezni tudja benzin és gázolajszükségletét – jelentette be Hasszán Róháni iráni elnök, miután megnyitott egy finomítólétesítményt a dél-iráni Bandar Abba kikötőjében. A létesítmény először 12 millió benzint és gázolajat állít elő kőolajból, kapacitását pedig egy éven belül napi 36 millió liter benzin és 14 millió liter gázolajos mértékre emelik.

Irán naponta jelenleg 64 millió liter benzint használ fel, amelynek jerlentős részét importálja, annak ellenére, hogy az ország a világ egyik legfontosabb kőolaj-kitermelője. A finomító építését már tíz évvel ezelőtt megkezdte a közép-kelet ázsiai ország, az ellene bevezetett szankciók miatt azonban hosszú ideig késlekedett a petrolkémiai üzem megnyitása. A szankciókat végül most 2015-ben oldották fel, miután Irán és több más ország megállapodott a sokat kritizált atomprogram felügyeletében.