Jóváhagyta a megújuló energiatermelésre vonatkozó magyar támogatási programot szerdai döntésével az Európai Bizottság, miután megállapította, hogy az összhangban áll az állami támogatásokról szóló uniós szabályokkal. A brüsszeli testület közleményében kiemelték: a program az EU energetikai és éghajlatpolitikai céljainak megfelelően segíteni fogja Magyarországot a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a zöld energia arányának növelésében, miközben megőrzi a versenyt a villamosenergia-piacon. “Haladni akarunk a tiszta energia felé környezetünk, de Európa gazdaságának növekedése érdekében is” – mondta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.
A magyar hatóságok áprilisban jelentették be a megújuló energiatermelés támogatását szolgáló terveket. Az évi 45 milliárd forintos költségvetésű program kötelező átvételi támogatás vagy árprémium formájában nyújtott állami segítséget irányoz elő. Mint a bizottság közölte, Magyarország bizonyította, hogy az állami támogatás a projektek megvalósításához szükséges minimumra korlátozódik, így megakadályozva a verseny jelentős torzulását.
Tudatták továbbá: a programot a megújuló energiaforrások támogatását szolgáló, Magyarországon jelenleg kivetett díjból finanszírozzák. “Hogy elkerülhető legyen a megújuló energiát előállító külföldi termelőknek a finanszírozási mechanizmusból eredő bármilyen hátrányos megkülönböztetése, 2017-től Magyarország részben megnyitja a támogatási programot a külföldi termelők előtt” – olvasható a sajtóközleményben.
Az Európai Bizottság iránymutatása szerint a tagállamok bizonyos feltételek mellett támogathatják a megújuló energiatermelést, de úgy, hogy az a lehető legkisebb költségekkel járjon az adófizetők számára, és ne okozza a verseny indokolatlan torzulását az EU egységes piacán.
Indulhat a magyar megújuló-támogatási program