close
India aggódik a kínai vízenergia tervek miatt
Egyéb - Megújuló

India aggódik a kínai vízenergia tervek miatt

Kína megkezdte a Brahmaputra mellékfolyóján, a Xiabuqu-n a gátépítést, hogy folytassa a kommunista állam történetének eddigi legdrágább vízenergia projektjét, amelyet még 2014-ben kezdtek el Tibetben. A program mintegy 740 millió dollárba kerül, és a tervek szerint 2019-re kell elkészülnie.

A Xiabuqu nem határfolyó, ezért a gátépítés a kínai hivatalos álláspont szerint nincs hatással India vízgazdálkodására. A fő folyó, vagyis a Brahmaputra felső folyásán épített négy gát már érintette Indiát. A felek elemzik a hydrogeológiai adatokat és egyeztetnek a határfolyó közös lkezelésének mechanizmusáról.

A tervezett víztározó 295 millió köbméteres lesz, és mintegy 30 ezer hektárnyi termőföld öntözését teszi lehetővé. A kínai állami hírügynökség a beruházással kapcsoaltosan emlékzette, hogy a térség, amelyet rendszeresen súlyt komoly szárazság, az ország egyik fontos mezőgazdasági termőterülete. A tervezett vízerőmű 42 meagwattos lesz és évi mintegy 85 millió kilowattóra energia termelésére lesz képes.

Kína még 2010-ben építette az első gátat a Brahmaputra felső folyásánál, ami Indiában komolya aggodalomra adott okot, mert jelentős hatása volt a folyós alsó folyására. Egy évvel később azonban zöld utat kapott három további gát építése, egy 15 éves terv keretében, ezek a munkáaltok még tartanak.