A hosszú távú energiastratégia mielőbbi elfogadására sürgette Belgiumot a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), és egyúttal arra intette, hogy fontolja meg atomerőművei élettartamának meghosszabbítását a zavartalan energiaellátás biztosításának érdekében.
A Belgiumról készített jelentésében a párizsi székhelyű kormányközi szervezet méltatta az ország energiapolitikájában a közelmúltban elért eredményeket. Kiemelte: nőtt a verseny az áram-belgiumnak át kelle és a földgázpiacon, csökkent a fosszilis tüzelőanyagok használata, valamint emelkedett a megújuló forrásokból származó energia aránya az ellátásban. Belgium gazdaságának energiaigénye és az energiatermeléssel összefüggő széndioxid-kibocsátása is csökkent.
Az IEA szakértői szerint a belga hatóságoknak át kellene gondolnia az atomerőművek leszerelését célzó politikát. A nyugat-európai országban felhasznált áram mintegy felét nukleáris energiából nyerik, de a jelenleg érvényes elképzelések szerint 2022 és 2025 között az országban működő két atomerőművet leállítják. Ez azonban komoly kihívást jelenthet a belga hatóságok azon erőfeszítésére, hogy biztosítsák a zavartalan villamosenergia-ellátást, és megfizethető áron termeljenek karbonszegény áramot.
Ha a hatóságok által biztonságosnak ítélt üzemidő végéig működtetik a Liége, illetve Antwerpen közelében fekvő két erőművet, a tihange-i és a doeli atomerőművet, az enyhíti az áramellátás biztonságára nehezedő nyomást, középtávon csökkenti az áramtermelés költségeit és valószínűleg csökkenti az atomerőművek leszerelésének költségeit is, miközben időt szerez az alternatív energiaforrásokba történő beruházásoknak – áll az ügynökség honlapján olvasható jelentésben.
“Rendkívül fontos, hogy Belgium atomenergetikai politikája összhangban álljon a villamosenergia biztonságára és éghajlatváltozás enyhítésére vonatkozó céljaival” – hangoztatta Fatih Birol, az IEA vezérigazgatója a dokumentumot bemutató sajtótájékoztatóján. Hozzátette azonban, hogy az atomerőművek élettartamának meghosszabbítását a szabályozó hatóság legszigorúbb biztonsági követelményekhez kötött engedélyeitől kell függővé tenni.
Bármilyen forgatókönyv mellett döntsön Belgium, az energiaellátást tovább kell diverzifikálni, és csökkenteni kell az energiafelhasználát. Az energiahatékonyság fokozásában és a klímaváltozási célok elérésének területén nagy lehetőségek rejlenek a közlekedési eszközökben és az épületekben, és gyakrabban kellene adókedvezményekkel és pénzügyi eszközökkel ösztönözni az energiatakarékosságot és a széndioxid-kibocsátás csökkentését célzó projekteket.
IEA: megfontolandó a belga atomerőművek üzemidő-hosszabbítása