close
Hitelesítették a paksi eredményeket
Atom - Egyéb

Hitelesítették a paksi eredményeket

Nemzetközi vizsgálat erősítette meg a paksi atomerőműben tavaly lezajlott célzott biztonsági felülvizsgálat eredményeit. A küldöttség elismerte a korábban végrehajtott biztonságnövelő programok eredményeit is.

Mittler István az MVM Csoporthoz tartozó Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója szerint a tavaly végzett felülvizsgálat – népszerű nevén stressz teszt – folytatásaként fogadtak kedden egy nemzetközi küldöttséget, amely előzetes értékelésében megállapította, hogy a paksi atomerőmű tavalyi felülvizsgálata megfelelően értékelte az erőmű védettségét és ellenálló képességét az esetleges külső természeti, és a működést veszélyeztető egyéb tényezőkkel szemben. A nemzetközi vizsgálat megerősítette a hazai jelentés megállapításait és hitelességét, valamint elismerte az atomerőmű által korábban végrehajtott jelentős biztonságnövelési programok eredményeit.

A felülvizsgálat az Európai Tanács felkérése nyomán, az uniós tagállamok nukleáris hatóságainak bevonásával egyeztetett tartalomnak és menetrendnek megfelelően zajlott Európa-szerte, így a paksi atomerőműben is. Az erről szóló végleges jelentést a Paksi Atomerőmű Zrt. 2011. október 28-án küldte meg az Országos Atomenergia Hivatalnak, amely ennek alapján készítette el a nemzeti jelentést az Európai Bizottság számára.

Az atomerőművet üzemeltető összes európai uniós tagállam, valamint Svájc és Ukrajna egységes módszertan szerint készült nemzeti jelentéseit kölcsönös nemzetközi felülvizsgálatnak vetették alá, amelyben Magyarország is aktívan részt vett. Ennek keretében a jelentéseket előre meghatározott témakörönként feldolgozta és értékelte az egyes országok által delegált, nemzetközileg elismert szakértőkből álló ad-hoc bizottság, majd az összes általuk felvetett kérdést egy nemzetközi konferencia keretében, a jelentéseket összeállító szakértőkkel megvitatták.

A nemzetközi felülvizsgálat most lezajlott második fázisa helyszíni vizsgálatot jelentett. A delegáció az atomerőműben ellenőrizte a felülvizsgálat megállapításainak helyességét. Mittler István közlése szerint a felülvizsgálat nem tárt fel olyan körülményt, amely megkérdőjelezné azt, hogy megfelelő az erőmű tervezési alapja. A végrehajtott ellenőrzés egyik hasznos eredménye volt, hogy több olyan lehetőséget is feltártak, amelyek megvalósításával a későbbiekben tovább fokozható a létesítmény biztonsága, tette hozzá az igazgató.