close
Hatékonyabb az INA
Egyéb - Olaj

Hatékonyabb az INA

Az INA horvát olajipari vállalat az első kilenc hónapban az egy évvel korábbinál 26 százalékkal kevesebb, 11 milliárd kuna (452 milliárd forint) nettó bevételt könyvelt el – közölte a cég pénteken. A nettó nyereség egyszeri tételek nélkül 457 millió kuna (18,7 milliárd forint) volt, ami 1 millió kunával több, mint tavaly ugyanebben az időszakban volt.

A horvát olajvállalat MTI-nek eljutatott jelentése szerint a cég kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) az egyszeri tételek nélkül 1,57 milliárd kunát tett ki az első kilenc hónapban.
Áldott Zoltán, az INA igazgatótanácsának elnöke úgy vélte: a kihívásokkal teli külső hatások ellenére a vállalat a harmadik negyedévben kiváló eredményt ért el. Az EBITDA egyszeri tételek nélkül 845 millió kuna volt, 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban – mondta.
Kiemelte, hogy az első kilenc hónapban az egyszeri tételek nélküli nettó nyereség 457 millió kuna volt, amely ugyanazon a szinten maradt, mint tavaly ilyenkor.

A vállalat az első három hónapban takarékossági lépéseket tett, ami stabil pénzügyi pozíciót hozott, az adósság és a saját tőke aránya így 22 százalékos volt, amely a tavalyihoz hasonló, közel 1 milliárd kuna befektetést tett lehetővé az első hat hónapban – hangsúlyozta Áldott Zoltán.

Rámutatott, hogy az előző év ugyanezen időszakához képest sikerült a belföldi kőolajtermelést 15 százalékkal növelni.

A kiskereskedelmi ágazat megerősödött a boszniai Energopetrol részvényeinek megvásárlásával júliusban, amivel az INA többségi tulajdonossá vált a bosnyák társaságban – tette hozzá. A felvásárlással az INA erősítette regionális pozícióját.

Jelezte: tekintettel a kedvezőtlen környezeti hatásokra, az INA-nak további lépéseket kell tennie, és csökkentenie kell a beruházási és üzemeltetési költségeket, hogy biztosítsa a vállalat pénzügyi erejét és működésének fenntarthatóságát.

“Ennek ellenére folytatjuk az előkészületeket és a befektetéseket a rijekai és sziszeki finomítóba, amelyről elmondható, hogy az INA és Horvátország eddigi legnagyobb befektetéséről van szó” – húzta alá.

Az INA részvényeinek 49,1 százaléka a Mol tulajdonában van és a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.